fbpx
EseményekKiemeltMotorverseny

Második lett a Red Baron csapata a visontai 24 órás robogóversenyen

BSSV 24 órás robogóverseny Visonta 2023 augusztus 25-26. Red BaronVan az a mondás, hogy a „benzingőz megcsapott”. Valami ilyesmi történt velem is idén Visontán a 24 órás BSSW Robogóversenyen.

Évek óta motorozok, több mint 10 éve saját motorral, előtte évekig utasként, tehát nem ma kezdtem az ipart. Rengeteg motoros eseményen vettem már részt – találkozókon, motoros napokon, gyorsulási versenyen stb. – de ilyenben még nem volt részem.

De kezdjük az elején!

Idén először indult a Red Baron csapata a BSSW 24 órás versenyen. A fiúk régi vágya volt egy ilyen verseny, olyan bakancslistát történet. Addig addig mondogatták, hogy idén megkaptuk a lehetőséget a cégtől, hogy induljunk, mint csapat.

Az engedély után persze jött a logisztika, hogy ki lesz a csapatban, kinek milyen szerep jut. A csapat 4 pilótából áll, 1 sajtósból és több segítőből (5 fő) áll, valamint a háttérstábból. Mint a csapat egyetlen női tagja, a sajtós szerepét vállaltam fel.

BSSV 24 órás robogóverseny Visonta 2023 augusztus 25-26. Red Baron

A szerviz csapat konténerben érkező robogók közül választott egy típust, és 1-1 darabot. Amiből összeépítették a versenygépet a versenyszabályzat betartása mellett. Szabadidőben, munka utána, hétvégeken a győri és törökbálinti szerviz csapat együtt dolgozott a robogón. Valamint egy alkalommal a pilóták a Kakucsi ringen is tesztelték.

Részletek magáról a versenyről…

Ez egy 24 órás amatőr robogóverseny, széria 50 ccm-es robogókkal. Igen 24 órán keresztül megy folyamatosan a robogó és csak a pilóta cserélődik. De ez nem is igazán egy nap, inkább egy hétvége.

Az idei talán eddigi legmelegebb hétvégéjére esett az idei verseny. 2023. augusztus 25-én, pénteken, elindult a kitelepülés a Visontai versenypálya mellé. Marci, a 2. számú pilótánk, fel is avatta a pályát. Megvizsgálta, hogy a pálya burkolata mennyire kompatibilis a motor burkolatával. Szerencsére mindenki egyben maradt.

Még több kép a robogóversenytől a galériában

Szombat reggel már izzott a levegő a versenyhangulattól és a melegtől is. Megtörtént a csapat regisztráció és a gépátvétel is. Majd déltől indult a szabadedzés, időmérő.

Csapatunk a 11. helyről rajtolt 15 órakor. Igen a rajt, a pálya egyik szélén a leállított robogók, a másik oldalon a teljes bőrruhában versenyzők, akik a rajtpisztoly eldördülésére odafutnak a géphez, beindítják és indulhat a verseny.

BSSV 24 órás robogóverseny Visonta 2023 augusztus 25-26. Red Baron

Peti, az 1. számú pilótánk, csodásan kapta el a rajtot. Az első etapjában 6-7 helyig hozta fel a csapatot. A Visontai pálya kicsivel több mint 1 kilométer hosszú és 1:11-1:12 idővel fejezte be a köröket. Délután a 30 fok feletti hőmérséklethez még hozzá jött az aszfalt melege.

Napnyugtáig minden pilótánk (Peti, Marci, Endre, Kristóf) ment egy menetet, és sikeresen második helyre felhozták a csapatunkat. A pilóták boksz kiállásnál váltották egymást, míg a szerviz csapat megtankolta a robogót.

Napnyugta után se állt meg a verseny! Átléptünk az verseny éjszakai szakaszába, ahol a sötétséghez társul a robogók egyenletes zúgása. A pilóták változatlanul rótták a köröket óráig. Aki nem a pályán volt, az próbált pihenni, hiszen még hosszú a verseny.

A sajtósból táblázóvá váltam. Egy kis fehér tábla segítségével kommunikáltunk a versenyzővel, ő meg az előre megbeszélt kézjelekkel válaszolt. Nappal is fontos volt a kapcsolattartás, de éjjel csak így tudtuk biztatni egymást.

A hűvösebb idő segítette a hűtésünket, és nagyszerű teljesítménnyel Endre megfutotta a csapat legjobb köridejét (1:07).

A felkelő Nap köszöntötte a versenyzőket, pont szembe sütött nekik a célegyenesben. Csodás látvány volt a napfelkelte, és tudtuk, hogy a verseny felén túl vagyunk. Még mindig 2. helyen voltunk. Innen kezdődött az imádkozás, hogy ha már eddig bírta, akkor a végéig tartson ki a technika, ne legyen esés, ne legyen gond…

Percről percre mennek a körök, a 20 órában már érződik, hogy a gép nem az igazi. Jött a piros zászló.

A versenyt megállították 15 percre. A szerviz csapat döntött hátsó kereket cserélt és hajtást. F1 szintű gyorsasággal és precizitással 8 perc alatt végeztek a művelettel. A verseny folytatódik, a vasárnap dél is elmúlt már. Mindenki izzadt, fáradt, éhes, nyűgös, de kitartunk, hiszen még van pár óra.

BSSV 24 órás robogóverseny Visonta 2023 augusztus 25-26. Red Baron

Elérkeztünk a befutóig. Vasárnap 15 órakor a kockás zászló feltűnt. Csapatunk 1159 kört tett meg a pályán és 2. helyen futott be ezáltal.
Örömmámorban úsztunk, hogy ilyen hihetetlen teljesítményt hoztunk – újoncként, egy japán, léghűtéses robogóval. Újoncként – azt mondták, egy új csapatnak évek kellenek mire az első 10-be ér. Japán robogó (Suzuki ZZ inch up sport 50 cc) ami ráadásul léghűtéses – a csapatok nagyrészt olasz, vízhűtéses robogókkal voltak.

Végeredmény:

  1. Kanyarvadász Racing TM
  2. Red Baron Racing
  3. Joe Bar Team

BSSV Totalbike 24 órás robogóverseny 2023 végeredmény

Lezárás

Az önfeledt ünneplés után, igazi versenyhangulatban még egy gépátvizsgálás történt, majd egy eredményhirdetés. Majd egy összepakolás, ami alatt már a következő versenyen való részvételt tárgyaltuk. Elkapott a gépszíj minket…

Nagyon fárasztó volt ez a versenyhétvége, de egyedülálló volt a hangulata. Embert és gépet próbáló verseny volt, ami közelebb hozta a csapatunk tagjait. A verseny feelingje, a robogófüst, a motorok zümmögése beette magát az emberbe, így megfertőződtem/megfertőződtünk. Jövőre is jövünk!

CsamShop motoros pólók 2023 május

5 1 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x