Hírek

Malaguti motorkerékpárok és Lambretta robogók Magyarországon

ksr moto magyarorszag 11A Budapest Autó Show látogatói a sok új autó mellett néhány motorkerékpárral is találkozhattak. Itt mutatták be ugyanis az osztrák KSR Moto modellpalettáját, amely egy ideje már Magyarországon is megvásárolható.

A KSR Group Ausztria 2017-ben elsőként a Lambrettát, majd 2018-ban a Malagutit vásárolta meg. A két patinás motorkerérpár gyártó hagyományait megőrizve a KSR teljeseen új modellpalettát hozott létre, amelyet a Budapest Autó Show 2019-en mutattak be a hazai vásárlóknakés a magyarországi forgalmazás is ettől a dátumtól indult.

A Lambretta új generációjának első modelljei a V-Special újjászületéséből származnak, és egyedi megjelenésükkel különleges alternatívát nyújtanak a vásárlóknak. A kétkerekű klasszikus robogó 50, 125 és 200 köbcentis erőforrással érhető el, és a hagyományoknak megfelelően rendelhető „FIX” és „FLEX” első sárvédővel is.

A Malaguti hamarosan ünnepli 90. születésnapját, és ennek apropóján számos újdonsággal készülnek ebben az esztendőben. A Magyarországra visszatérő márka egyből nyolc modellel érhető el a hazai piacon, a supermoto és az enduro 50 és 125 köbcentis, a naked, a túra enduro és a sport változat 125 köbcentis, a nagyméretű robogó pedig 300 köbcentis motorral vásárolható meg. Közülük a Dune 125, az RST és a Medison 300 voltmegtekinthető a kiállítói térben.

ksr moto magyarorszag 01A két bemutatott típuson felül a KSR Moto az általuk forgalmazott többi márkát is elhozta a Millenárisra, így az látogatók megtekinthették a KSR Group saját márkanéven (KSR Moto) gyártott 50 és 125 köbcentis belsőégésű vagy tisztán elektromos hajtású motorkerékpárjait és robogóit, valamint a szintén saját fejlesztésű Brixton klasszikus kétkerekűit is, köztük a 125 és 250 köbcentis változatokat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

ksr moto magyarorszag 10A világ piacvezető elektromos intelligens robogóját gyártó NIU-kat is elhozta a hazai forgalmazó, a Budapest Auto Show közönsége a segédmotoros (L1e-B) és a rendszámos (L3e-A1) változatokat nézhették meg a hétvégé során, ráadásul ezeket a példányokat tesztelni is lehet. Szintén kipróbálhatókak voltak a SUR-RON márkanév alatt forgalmazott, tisztán elektromos cross motorok is.

 

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük