fbpx
EseményekMotorverseny

Majdnem megvolt a két első hely – Wicca tarolt Katarban

kis-viki katar 2Feltörekvő női motoros reménységünk, Kis Viki 2015. január 17-én megmutatta, hogyan kell stílusosan indítani egy új évet. A Losail Ázsia Bajnokság múlt hétvégén, Katarban rendezett negyedik fordulójában, két futamban is ragyogóan szerepelt.

Az egyikben csont nélkül megvolt az első hely, így Wicca megérdemelt örömmámorban állhatott a dobogó első helyén, és hallgathatta a magyar himnuszt. A következő megmérettetésben a sikeres rajt ismételten megvolt, de több hátráltató körülmény is rontotta az esélyeket.

A 15 körös verseny hátralévő szakaszában az egyik versenyzőtárs valamely okból kifolyólag Wicca motorjának csapódott, aminek majdnem bukás lett a következménye. A fiatal motoros versenyző csaj ügyesen visszahozta a gépet a bizonytalan helyzetből, de a későbbiekben folyamatosan fellépő váltóhiba igencsak hátráltatta őt az első hely megszerzésében.

Ennek ellenére is kihozta a maximumot az öreg 600-as motorból, és a második helyen lépte át a célvonalat. Felmerült mindenkiben a kérdés, hogy ha ezek a malőrök nem lettek volna, mi lett volna? Jó eséllyel elsőként végzett volna másodszorra is. Persze, ez nem szegte kedvét. Elégedett teljesítményével. A leggyorsabb köridőt így is tudta hozni.

Sajnos, azt még nem tudni pontosan, kapott e pontokat teljesítményéért, mivel a szervezők a kellő mennyiségű résztvevő hiányában még nem tudtak erről döntést hozni. Reméljük, a fejlemények pozitív irányban történnek a későbbiekben. De ha mégsem, akkor a márciusban megrendezett, utolsó fordulón Kis Vikinek lehetősége lesz megmutatni, milyenek a magyar motoros csajok. Addig is teljes gőzzel készülődik a következő bevetésre.kis-viki katar 1kis-viki katar 3kis-viki katar 4kis-viki katar 5

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x