Anu: nem kell bemutatni, milyen is a benzingőzzel átitatott környezet
A fiatal debreceni motoros hölgy, Mádai Melinda „Anu” nemcsak két kislány büszke anyukája, hanem a HBME (Hajdú Bihari Motorosok Egyesülete) volt alelnöke, és számos rendezvény, jótékonysági gyűjtés szervezésében vette ki a részét.
A motorozás Anu életében nagyon sokat jelent. Ennek a „szerelemnek” a kialakulásáról, az élményeiről és a motoros rendezvényszervezésről is mesélt nekünk.
─ Hogyan kerültél kapcsolatba a motorozással?
─ Nagyon fiatalon, úgy 14-15 évesen, amikor a barátnőmmel elkötöttük az apukája Simsonját. Berúgtuk, ami önmagában is dicsőség volt, a barátnőm felugrott mögém, és mentünk… Párszor elvágódtunk a kukoricásban, mire megtaláltam az egyenest, de egy életérzés volt. A lakótelepen már nagyon menőnek éreztük magunkat. Úgy kiabáltak ránk a telepi fiúk, hogy „Váltsááál már te hülyeeeee!!!” – sokáig csak az egyest találtuk meg. Visszafele toltuk a szinyót, azt hiszem túlmelegedhetett… Felkészültünk a reggelre, hogy mit fogunk kapni. Nem kis megkönnyebbülés volt, amikor meghallottuk, hogy apuka beindítja a gépet, és elment dolgozni. MEGÚSZTUK. Bár nem érdemeltük meg, jogsi nélkül, bukó nélkül, személyt vinni… Ááááááá…
─ Mióta motorozol jogsival…?
─ Körülbelül 5 éve.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
─ Milyen motorjaid voltak?
─ Most egy Honda Vt250-em van, előtte pedig egy Yamaha Fzr 400-om volt. A VT közelebb áll hozzám, kényelmesebb, olyan, mintha rám szabták volna, ő a „Kis Ő”.
─ Hogyan lett belőled motoros csaj?
─ Hamarabb szerveztem motoros rendezvényeket, mint ahogy elkezdtem volna motorozni. A volt párom hozott haza 5 évvel ezelőtt egy gyönyörű jószágot (Suzuki GSXF-600). Egy közösségi portálon kezdett el szervezkedni, akkor februárban, hogy akinek van kedve gurulni a Vekeri-tóhoz (15 km), az jöjjön. Segítettem neki, ha már ez volt a mániája, útvonalat választottunk, és így tovább… 20 motoros helyett, több mint 100 jelent meg. Mindenki örült, élvezték az egészet, és gondolom, nem kell bemutatni, milyen is a benzingőzzel átitatott környezet, ahol nem számít honnan jöttél – beszippantott, függő lettem. Sok biztatást kaptunk, hogy csináljuk, hát mi csináltuk. Egy darabig utas voltam, de onnantól kezdve meg volt írva a sorsom.
─ Mi volt az eddigi leghosszabb motoros túra az életedben?
─ Erdélyben voltam többször is, kb. 500 km-t mentünk be. De, jobban szeretem a rövidebb utakat.
─ A hétköznapokban a városi közlekedésre is használod a motort, vagy inkább csak túrázásra?
─ Praktikusabb, könnyebb parkolni, kevesebbet fogyaszt. Motorral körülbelül negyed annyi idő alatt el tudok intézni bármit, mint autóval. Összenőttünk.
─ A HBME megalakulásában milyen szereped volt?
─ Alelnök voltam, bár a poszt csak egy szükséges velejárója annak, ha valaki szervezeti formát, ez esetben „Egyesületet” választ. Jobban szeretem azt mondani, hogy én voltam mindenki „anyuja”. Motoros rendezvényeket szerveztem, de igazából nem ez volt a lényege, hanem hogy egy összetartó motoros közösséget hozzunk létre, és megmutassuk a világnak, hogy „Illa-berek, nádak-erek, a motorosok jó emberek”.
─ A HBME keretein belül milyen rendezvényeket szerveztél?
─ Családi napokat, túrákat, pályamotoros napokat, felvonulásokat, fesztiválokat, jótékonysági gyűjtéseket, gurulásokat – nagyon sok mindent. Nem volt egyszerű, hiszen azelőtt Debrecenben nem volt semmi hasonló kezdeményezés; nem volt egy minta, amit követhettünk volna. Hogy én szerveztem volna, az ebben a formában nem helytálló. Minden rendezvényünk csapatmunka volt, sok-sok motoros tevékeny munkájával jöttek létre a megmozdulásaink. Egy túrát megszervezni nem nagy dolog, bárki tud, de egy felvonulás már más tészta. Oda útvonalengedélyek kellenek, biztosítás, és felelősség, mivel az a legfontosabb, hogy mindenki egyben megérkezzen A-ból B-be. Az első Debreceni Motoros Fesztivál szervezése egy fél év csapatmunkát igényelt, és meg kellett rá „érni”.
─ Van két kislányod. Ők hogy állnak ahhoz, hogy motorozol?
─ Maximálisan bíznak bennem. Nem vagyok az a tipikus „női sofőr” sem motorral, sem autóval. Ők ebben a közegben nőttek/nőnek fel. Nekik tök természetes, hogy ha megyünk valahova, van körülöttünk pár motor. Nem én vagyok az egyetlen motoros szülő, sok főzésünk, kirándulásunk zajlott le úgy, hogy „összedobtuk gyerekeinket” és mentünk.
─ Van esetleg olyan terved a jövőre nézve, hogy foglalkozol továbbra is motoros rendezvények szervezésével?
─ Nem jellemző. Jótékonysági megmozdulásaim lehetnek, mivel egy évig Motoros Angyal voltam, bizalmat kaptam. Az nem kizárt, hogy a gyerekotthonok számára viszek még motoros élményeket, de leginkább motorozni szeretnék, és vendégként részt venni a rendezvényeken.