Lovasok motoron: a szabadság, ami összeköt
Az én történetem hat éves koromban kezdődött, amikor is kitaláltam, hogy én bizony lovagolni szeretnék. Édesapám azonnal támogatta az ötletet, és elkezdett nekem megfelelő lovarda után nézni.
Rövid időn belül meg is találtuk a számunkra tökéletes helyet, Kistokajban, ahonnan onnantól kezdve ki sem lehetett engem robbantani, teljesen ámulatba ejtett a lovak világa, csodálatos érzés volt egy ekkora állat hátán lenni, és érezni a szabadságot.
Azt hiszem, ez a szó, a „szabadság” ami a kulcs számunkra ebben a történetben, ugyanis éppen ebben az időben ültetett fel a – szintén motoros – apukám maga mögé a kis Aprilia Red Rose 125 motorjára. Hamarosan rendszerré vált, hogy azzal jártunk minden nap a lovardába. Emlékszem, mekkora élmény volt, kislányként egy hatalmas gépen ülni, majd átülni egy még annál is nagyobb, gyönyörű lóra.
11 évvel később a lovaglásaim a Budapestre való költözés miatt ritkultak, így ennek hatására, vagy ettől függetlenül, de előtört belőlem az újabb szerelem, mégpedig a motorozás iránti vágy. Ekkor voltam 17 éves, és úgy döntöttem, hogy a friss autós jogsi mellé szeretnék egy robogót.
Anyukám természetesen a legkevésbé sem támogatta az ötletet, úgyhogy összeszedtem magam. Elkezdtem egy étteremben felszolgálóként dolgozni, és egy év alatt már meg is szereztem életem első motorját, egy 50 köbcentis Piaggio Fly robogót.
Negyvenezer kilométert tettem bele a három év alatt, amíg nálam volt, majd mikor úgy éreztem, ideje továbblépni, letettem az A2 kategóriás jogosítványt, majd lecseréltem a kis Piaggiomat egy Kawasaki Er-5 típusú motorra.
Két éven át volt nálam, sok-sok közös kilométerrel és szeretettel, bejártam vele az országot, illetve időnként még az országhatárt is átléptük együtt. Jelenlegi motorom egy Honda CBR 1100 XX, ami által úgy érzem, minden vágyam teljesült.
Szia. A legtöbb embernek sem igénye sem lehetősége nincs a lovaglásra, bármilyen intelligens állat is! Amiben az a vicc hogy lovasnemzet voltunk. Széles utat!