Lelkünk kiragadott lenyomatai
Egy művész valamennyi, a fizikai világban megtestesült remekei alkotják azt a kerek egészet, mely az alkotó lényét jelenti. G von R művésznő portréi, mozgatórugói, világosan tükrözik az utóbbi állítást.
Beszélgetésünk során érdekes fejtegetésbe kezdtünk a témával kapcsolatban, s még napokig azon gondolkodtam, milyen remek önismereti „játék”, ha az ember végignézi, mit alkotott az elmúlt években, és ami nagyon fontos, miért.
Talán a legfőbb kérdés. S ha meg tudjuk válaszolni, máris tisztábban látjuk egy részünket, és egyre jobban kirajzolódik belső világunk térképe, melyen könnyebb lesz eligazodni.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
G-vel már jó pár éve ismerjük egymást, még abból az időből, amikor Magyarország első pin-up magazinját szerkesztette, s adott otthont a stílus kedvelőinek.
Azóta művészi tehetségét éli, bontakoztatja ki szebbnél szebb festményeket létrehozva. Különleges stílus, érzelemvilág és ihletettség jellemzi, melyekbe most bepillanthatunk.
─ Egészen kicsi gyerekkorom óta a rajzolás, festés a mindenem. A szüleim úgy gondolták, hogy elindítanak a művészeti vonalon. Az általános iskola második felétől kezdtem el tanulni az alapoktól a professzionális rajzolást – a kockáktól a különféle geometriai formákig, hiszen mindennek ez az alapja. Felnőtt fejjel már belátom, hogy ha a kocka nem megy, a portré sem.
A középiskolában szintén azzal telt a napjaink nagy része, hogy gyakoroltuk a formák rajzolását, valamint nagyon sok aktot kellett papíron megjelenítenünk. Ez egy abszolút tradicionális művészeti suli volt. Plusz fakultációként könyvműves szakra jártam. Ez a vonal ott abba is maradt az életemben, mert hatalmas eszköztár kellene ahhoz, hogy az ember komolyan elkezdje művelni ezt a szakmát.
Majd úgy gondoltam, hogy a grafika területén kipróbálnám magam – így kerültem a Visart Művészeti Főiskolára. Sokrétű volt az oktatás, tehát a színtantól kezdve, a webgrafikán át, mindenről tanultunk. A diploma megszerzése után tudatosult bennem, hogy nem igazán tudok azonosulni a ma grafikusnak mondott életérzéssel és szakmával. Nem mondanám magam grafikusnak, hiába ez lett hivatalosan a foglalkozásom… Sokkal inkább vagyok képzőművész!
─ Néha azért kell valamit megtapasztalnunk, hogy rájöjjünk, mit nem akarunk. Mikor kezdtél el intenzíven alkotni?
─ 2010-ben, mert előtte az élet dolgai miatt abbamaradt. Az anatómia nagyon érdekel, sokat tanultam róla, s az utóbbi időben inkább portrékat szoktam készíteni. A modellválasztás nagyon jó önismereti folyamat.
─ Kik azok, akik megihletnek?
─ A két fő modellem, Christopher Heyerdahl és Jonathon Young, akik kanadai színészek. A munkásságuk, illetve a személyiségi jegyeik, s az életútjuk nagyon inspirál. Christopher inkább kifelé fordulónak tűnik, nagyon strukturáltan felépített karrierrel. Az a jó, hogy van lehetőségem vele kommunikálni és ezt időnként meg is tesszük. Látta a róla készült munkáimat is, és nagyon tetszettek neki.
Jonathon pedig más szempontból hat rám: amit a színházi társulatával, az Electric Company Theatre-vel hoznak létre, vagyis az innovatív, artisztikus megoldások, s maga Jon személyisége, a művészet és lelki erő, ami belőle sugárzik, ihlet meg.
Nemrég fogalmazódott meg bennem, amikor gondolkodtam a két polaritásról, hogy talán részben a modelljeink is mi vagyunk… A portrékba akaratlanul minden alkotó belerajzolja saját magát, s talán a konkrét választások sem véletlenek.
