Legyél egy csak csajos csapat tagja!
Idén is a BMW támogatásával kerül megrendezésre a nagyrészt osztrák utakon zajló megmérettetés, a Bike Maraton. Ne hagyd ki, nagy kaland lesz! Legyél a CSAM csapat tagja!
Nagy nap virrad fel 2015. július 11-én a BMW Bike Maraton nemzetközi motoros túraverseny számára: idén jubileumi, 10. alkalommal kerül megrendezésre a viadal. A megmérettetés egyetlen évben, 2009-ben maradt el – akkor lépett vissza az addigi támogató a részvételtől. 2012 óta pedig már a BMW együttműködésével várja évről-évre a vállalkozó kedvű, a túrázást, a szép tájakat és a kalandokat kedvelő motorosokat a rendezvény. Idén immáron harmadszor a biztonság jegyében a legújabb lebonyolítási rendszerrel, egy kis éjszakai pihenési lehetőséggel. Ismerkedj meg a verseny sajátosságaival, fődíjával – reméljük kedvet kapsz hozzá!
A BMW Bike Maratonon 2 vagy 3 motorból álló csapatok állhatnak rajthoz, tetszés szerint, akár utassal – így a csapatlétszám kettőtől hat főig bármennyi lehet. A szombat déli rajtnál a regisztráció és az eligazítás után mindenki nekivág a versenytávnak – amelyet kizárólag a rajzos itiner segítségével navigálva kell teljesíteni. A túra egyik szépsége éppen az, hogy a megadott ábrákból soha nem derül ki, merre kell majd menni – menet közben kell elég szemfülesnek lenni, hogy elkerülhető legyen az eltévedés.
Egy közúti verseny során a tájékozódáson kívül nyilván a szabályok betartását lehet ellenőrizni – így ez adja az értékelés alapját is. A szervezők az általuk is lejárt szakaszokon figyelemmel kísérik a csapatvezető motor által megtett távolságot, valamint az átlagsebességüket. Előbbinek pontosan meg kell egyeznie az általuk mérttel, utóbbinak pedig a versenyzők számára előre megadottal. Amennyiben valaki pontosan betartja a közlekedési szabályokat és nem véti el az útvonalat, ez gond nélkül sikerülhet is. Természetesen vannak összekötő etapok is, ahol csak a megtett távolság képezi az értékelés alapját.
Természetesen hiba nélkül tartani a távolságokat és az átlagokat szinte lehetetlen – az eltérések pedig hibapontokat eredményeznek. Az előírt átlagtól való eltérés minden kilométer/órája 2 hibapontot jelent késés esetén, és 10 hibapontot korai érkezés esetén. A rendezők által előzetesen regisztrált versenytávtól eltérő utat megtevő csapatok 1 hibapontot kapnak kilométerenként. Szinte hihetetlen, de a legjobbak a 800 kilométer során mindössze néhány pontocskát szednek össze.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Holtversenyre így kevés esély van. Amennyiben mégis bekövetkezne – és a két csapat mindenáron döntésre akarja vinni a dolgot, mert mondjuk éppen a győzelem a tét, egy rögtönzött vezetéstechnikai feladat dönt az adott helyezésről. Hiszen a BMW Bike Maraton fődíja úgyis annak a lehetősége, hogy a győztes csapat tagjai még jobb – és biztonságosabb – motorosokká válhassanak: ők ugyanis részt vehetnek egy BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréningen.
A BMW Bike Maraton versenyszabályzatát pontosan megtalálod az Egyesület weboldalán – ahol természetesen jelentkezni is tudsz az idén szinte teljes távján Ausztria útjain futó motoros túraversenyre. Mivel ez lesz a tizedik Bike Maraton, nagyon szép útvonalra és változatos kalandokra készülhetsz – hidd el, nem érdemes kihagyni!
A szervezők várják legalább egy csak csajos (Csajok a motoron) csapat jelentkezését. Ha már gondolkoztál korábban egy ilyen megmérettetésen, itt az ideje rajthoz állni ezen a jubileumi versenyen! Ha érdekel a lehetőség, írj egy mailt az info kukac csajokamotoron.hu címünkre!