Lecke a javából! Váratlan helyzetek kavalkádja

Hosszú folyamat volt, míg eljutottam a motoros jogosítvány megszerzéséig, de rendesen meg kellett érte küzdenem saját magammal.

De mennyire megérte! A bátortalan, félelmekkel teli Edinából, aki a motoros suliba érkezett, egy „imádok motort vezetni, és nahát, tudok türelmes lenni, ha muszáj” csaj lett.

Emlékszem, amikor először mentem az iskolába, azon morfondíroztam, hogy á, inkább visszafordulok, úgysem fog menni ez nekem. Persze, könnyebb megfutamodni, és reszketve ülni egy sötét szobában, sajnálva magát az ember lányának, hogy milyen démonoktól nem tud szabadulni.

Nekem, a legnagyobb, legerősebb démonom akkor az volt, hogy itt is biztosan el fogok esni, mint Debrecenben. Ezért és ezért leszek béna, és így tovább. Általában az a bajom, hogy mindig lepörgetem magam előtt egy helyzettel kapcsolatban a lehetséges „megoldásokat”, és sosem tanulok belőle, hogy az a, b, c, d, e, f lehetőségek után, úgyis a g történik meg, mert arra nem gondoltam…

Hoppá, ez már egy váratlan helyzet, tehát nem találtam ki előre, mit kell majd tennem. Nos, a forgalom maga a „váratlan helyzetek” kavalkádja, ahol gyorsan kell dönteni. Eleinte döcögősen ment a dolog, de azután belejöttem, és megszoktam, majd már élveztem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. Egyetértek a Adatvédelmi irányelvekkel Feliratkozás

Természetesen itt is estem el a rutinpályán, de meg sem kottyant, folytattam tovább a feladatot. Így legalább megtanultam, hogy jobban meg kell dönteni a motort a kis íves kanyarban.

Az is világossá vált számomra, mennyire nem mindegy, milyen oktatója van az ember lányának! Áldom a sorsot azóta is, hogy Lajos, az első oktatóm a türelmével kiölte belőlem a félelmet és ezért elkezdtem hinni magamban. Majd István tanított meg a forgalommal szembenézni, sokszor szegénynek az idegeire mentem az apró hülyeségeimmel, kérdéseimmel, de most már biztosan csak mosolyogva gondol vissza erre a „körülményes leányzóra”.

Arról nem is beszélve, hogy szó nélkül segítettek a fotózásban, hiszen a cikkekhez dokumentálni kellett képileg az eseményeket. Mindig a kezébe nyomtam valakinek a fényképezőgépet, és tántoríthatatlanul kattintgattak.

Azt az érzést pedig, amikor intettek a motorosok az úton, sosem fogom elfelejteni, mert annyira jó volt. Vigyorogva virítottam a sárga T-betűs mellényben, és úgy éreztem, szabad vagyok. Persze, amikor István hangját meghallottam a fülemben, hogy „A következő lehetőségnél fordulj jobbra”, kizökkentem a kábulatból, és kikapcsolt az agyamban az AC/DC Highway to Hell című száma.

Nagyon jó élményekkel és barátságokkal gazdagodtam, és sokszor mosolygok magamban, amikor visszagondolok az egész pályafutásomra a motoros suliban. Köszönettel és szeretettel búcsúztam tőlük, hogy elviseltek, és segítettek abban, hogy megtanuljak motort vezetni. Az pedig, hogy mindezt a gyönyörű Szentendrén tehettem, külön ajándéka volt a sorsnak.