fbpx
EseményekMotorokMotorozásMotorverseny

Élmények a Talmácsi-ringen

szaguldo angyalok talmaring 0038Az egyik utolsó ősz előtti hétvégén meglátogattuk a Talmácsi-ringet, hogy kipróbáljuk, milyen egy kis pv-vel körözgetni az aszfalton.

Amikor odaérkeztünk a pályára, nagyon sok gyerekkel érkező kis család volt ott a pályán, már ez nagyon megtetszett, hogy pici gyerekek milyen sugárzó arccal várják, hogy motorra ülhessenek. A nap rövid útba igazítással és nevezéssel vette kezdetét, hogy minden résztvevőt tudjanak azonosítani.

 

Elég nagy izgalommal vártam én is az első köröket, hiszen ilyen kicsi gépen még sosem motoroztam, az első lépéseknél jól jött némi „eligazítás”, mi hol van, hogy működik a kis masina. Természetesen a számomra kedvenc színű motorra ülhettem fel, egy rózsaszín kis Yamaha lett arra a napra a paripám.

Az elindulás, sőt a motoron ülés is nehézségeket okozott az első körök előtt, mert azért valljuk be, egy ilyen motor igazából a gyerekeknek készült, nem pedig a felnőtteknek. Kisebb nehézségek mellett sikerült a megfelelő pozitúrát felvennem a motoron, és kezdetét vette a körözgetés…

Lassacskán kezdtem ráérezni, hogyan kell ülni egy ilyen kis motoron, hova helyezzem a testsúlyomat, hogy ne álljon fel egy kerékre, illetve hogy jobban tudjak haladni vele, a térd letételéről már nem is beszélve. Azt hiszem, ha valaki, én tudnék mesélni a térd letételi malőrjeimről (nagyon nehezen merem leérinteni). Na ezen a motoron igazán könnyen el lehet ezt sajátítani, hogy az ember lánya-fia ne féljen tőle.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Körről-körre egyre jobban ment a motorozás a kis pv-vel és Talmácsi Gábor édesapjától minden körnél az elején kaptam az instrukciókat, hova fordítsam a fejemet, hova nézzek, hogy kell fogni a kormányt, féket, stb-stb. Csupa olyan dolgot mondott el a pár perc alatt, hogy már abból nagyon sokat lehetett tanulni, főleg nekem, aki szinte saját kútfőből motorozott eddig.

Több felnőtt fiúval köröztem a pályán egész délelőtt, váltott csoportban a kicsikkel (akik hozzáteszem, lazán körbemotoroztak mindannyiunkat). Azt hittem, nem fog ekkora meglepetést okozni ez az ott eltöltött pár órácska, de nagyon nagyot tévedtem. Délután már le sem akartam szállni a motorról, pedig a lábam a nap végére jól elzsibbadt.

Yamaha PV 50-es motorokkal motoroztunk, de aki bátrabb volt, mehetett NSR-ekkel is. Akinek nem volt megfelelő ruházata, sisakja, a helyszínen mindent adtak, ha szüksége volt rá. Igazából csak magunkat kellett oda vinnünk, és már lehetett is motorozni.

A pálya Hernádon található egy nagyon szép és csendes vidéken egy erdő mellett, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretne egy jót motorozni vagy pedig technikailag is fejlődni. Higgyétek el, megéri legalább egyszer meglátogatni!!! A Talmácsi múzeum is csodaszép, ami a pálya mellett található épületben került kiállításra és bármikor megtekinthető.szaguldo angyalok talmaring 0014szaguldo angyalok talmaring 0035szaguldo angyalok talmaring 0048szaguldo angyalok talmaring 0056szaguldo angyalok talmaring 0111

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x