CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Kollerics Ildikó – fakanál helyett húzzuk a gázt!

kollerics ildiko motoros csaj 4Szavakkal talán elmondani sem lehet azt az érzést, amikor fakanál helyett a gázt húzzuk két keréken. Benzintyúkként se volt rossz, de már nem ülnék a hátsó ülésre!

Mottóm: I’d like be happy for a lifetime, so I ride a motorbike!

Motoros pályafutásom kezdete: 2015. október 21. Ez volt a forgalmi vizsgám izgalmakkal teli nagy napja, de menjünk kicsit vissza.

2014 októberében csatlakoztunk egy motoros csapathoz a volt párommal. Innentől egy másik életet kezdtünk el élni. Nagyon élveztük a közös gurulásokat, a csapatépítő tréningeket. Ekkor még csak utas és fotós voltam. Figyeltem a csapatban a csajokat, akik már saját motorral rótták a kilométereket. Arra gondoltam mi lenne, ha… És 2015 nyarán belevágtam!

Hozzá teszem a csapat azt mondta, nagy A kategória és nekem túra motor kell, az való! (Bevallom, akkor még egy chopperről álmodtam.) És igazuk lett!!! Nem a legjobb lelki állapotban, de tudtam, hogy meg kell csinálnom… és sikerült!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Minden vizsga elsőre sikerült, de az előzmények… Na, erről mesélnék most Nektek.

A KRESZ vizsgára, jóval előbb érkeztem, gyomrom apróra összehúzódva. Telefonomat nyomkodtam, amikor is lefagyott, gondoltam kikapcsolom és újra be, de nem jutott eszembe a pin kódom…, eddig jó – gondoltam. Látom, egyes vizsgázók kezében az orvosi igazolást. Úristen, én azt nem hoztam! Szerencsére kiderült, hogy nem is kell. Hát így ültem le a gép elé! Végigmentem a kérdéseken és 3 hibával, elsőként távoztam a helységből! Alig vártam, hogy hazaérjek és megoszthassam mindenkivel, mivel a telefonomhoz kellett a pin kód.

A rutin vizsgám se indult kevésbé izgalmasan. Az autóba szépen bepakoltam mindent, időben elindultam, felmegyek az autópályára és kivillan az autó olaj lámpája. Víz levert, de gondoltam még odáig óvatosan elmegyek, majd utántöltök. Megérkeztem, felöltöztem, és még volt időm gyakorolni kicsit. Hozzáteszem, egyszer nem sikerült megcsinálnom a pályát hibátlanul. Motort leállítottam, mivel én voltam a harmadik.

Egy 600-as Honda Horneten vizsgáztam. Nehéz, de nagyon kezes kis gép, imádtam. Szóval, mikor rám került a sor, a vizsgabiztos odahívott, de a motort izgalmamban sebességben hagytam, nem tudtam tolni. Gyorsan kapcsoltam, rápattantam visszadobtam üresbe és beálltam a kiindulási pontra. Elmondtam az elméletit tökéletesen, gyönyörűen letoltam a 8-ast, mint még soha. A vizsgabiztos kérdezte kifújom magam? Mondtam: Nem, köszönöm, majd menet közben!

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük