fbpx

KÉK túra 2008

A Kékesen áll egy állandó, mindenkinek látogatható emlékmű azokért, akiket elragadott a Sebesség Istennője.

2008. augusztus 30-án a gyöngyösi Tesco parkolójából rendőri felvezetéssel és a Hatvani Motoros Egyesület zárásával, 900-1000 motor vonult fel a Kékestetőre. Azzal a szándékkal mentek, hogy a közös összefogással létrejött, elhunyt motorosok emlékművének szentelésén részt vegyenek és közösen emlékezzenek az elhunytakra. A rendezvényt a MOTaMOT szervezte és bonyolította le, Juhász Gábor (Hatvani Motorosok Egyesülete) és Bőgér András (Atyus, NÉM) segítségével.

Az emlékmű egy 1,7 tonna súlyú kőből áll, s az emlékmű körüli munkálatokat a szervezők saját kezük munkájával hoztak létre. A nap programjait a jó idő is segítette, így csodálatos verőfényben emlékezhettek a résztvevők. Természetesen távlati céllá vált, hogy ez a megemlékezés minden évben, ebben az időpontban megrendezésre kerüljön.

A parkolás után a résztvevők felvonultak Magyarország legmagasabb pontjára. Itt Gyöngyös alpolgármestere után a helyi rendőri előadó beszélt a biztonságos közlekedés fontosságáról és az éves elrettentő statisztikákról. Rimóczi Béla főszervező és a szervezők rövid mondatai után következett a helyszín másik színpadán a nagykátai templomi kórus előadása, majd egy katolikus pap és református lelkész beszéde után a hivatalos szentelés. Az esemény szomorú csúcsa itt következett: felolvasásra kerültek, az eljuttatott, motorbalesetben elhunyt nevek, a szülők, barátok pedig feltehették a nevekkel ellátott szalagokat az emlékműre.

A nap folyamán a mécsesek nem aludtak ki, mindig voltak, akik elsétáltak arra és csendesen rótták le kegyeletüket a hosszú útra indultak előtt. Szomorú, ünnepélyes nap volt, de mindenki érezte, hogy a motorok hangja felhallatszik az égbe azokhoz, akikért ez a nap létrejött!

A rendezvényen egy klub sem vett részt.

Az alapítvány és az emlékmű létrejöttében segédkezők szeretnék kihangsúlyozni, hogy ez a hely mindannyiunk emlékhelye, nem sajátíthatja ki senki. Mindenkié…s reméljük, mindig lesz égő mécsesük a fiúknak!!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x