EseményekMotorverseny

Kategória váltással és új kihívásokkal kezdte meg az idei verseny szezont Gál Lili #4

gal lili cseh bajnoksag 11Egy 85 cm3-es kétütemű motorról átülni a 250 cm3-es négyüteműre még egy tapasztalt versenyzőnek is kihívást jelentene, hát még egy „tini” 15 éves lánynak!

Szülői, edzői és versenyzői konzultációval egyetértésben Gál Lili motokrossz versenyző kihagyta a következő lépcsőfokot, azaz a 125 cm3-t a szamárlétrán, és úgy néz ki egyenlőre, hogy ez jó döntésnek bizonyult. Habár a barátságtalan, zord idő miatt a kategóriaváltás óta, csak a tervezett üzemóra felét tudták bele tenni a versenyszezon kezdetéig Déczi Balu technikai edzővel a motorba, de ezt a szezont úgy is a tanulás évének szánták.

Ahhoz képest viszont jól sikerült a start. Esztergomban a szezonnyitón egy futamot nyerve és egy második futam helyezéssel a konkurens román versenyző mögött az ezüstéremnek örülhetett Lili. Szlovákiában az első bajnoki fordulón szintén ugyanez volt a helyzet, de a második nap már két futam győzelemmel nyerte a kupasorozat első állomását nagy fölénnyel a magyar versenyző.

Ezek után a csapat mert egy nagyot álmodni és belekóstoltak a cseh bajnoki- és kupa sorozatba is. Egy videó felvételből kihallatszik az apuka hangja: „itt egy picit már más a kása”. Európa egyik legerősebb női mezőnye vonul itt fel a tradicionálisan kedvelt cseh pályákon. 5-6 ezer néző, rengeteg, nagy csapat kamion, és a hozzá tartozó „cirkusz” fűszerezi ezt a versenysorozatot.

Itt már PROFI szinten vannak jelen mind a versenyzők, mind a pályák, a csapatok, a szervezők… Nagy feladat így hirtelen belecsöppenni egy idegen pályán, egy ismeretlen közegbe. 15 perc edzés, vagyis 6 kör van arra, hogy feleszmélj és felvedd a ritmust.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

gal lili cseh bajnoksag 2Az álomhatár a 10-be kerülés volt, ennek ellenére Lili az utolsó körig a 6. időt motorozta az időmérő edzésen, a 3 VB-n motorozó lány mögött, majd a 9. helyen várhatta a rajtot. A gyors belerázódás után Lili teljes elégedettséggel és kellő önbizalommal állt a rajthoz. Azonban az első start nem sikerült túl jól, keresztbe csúszott a motor a startnál, és a többiek be is zártak előtte, ezért el kellett venni a gázt a korrigáláshoz, de még így is a 8.-nak sikerült fordulni az első kanyarban. Végül a megálmodott előkelő 9. helyen ért célba.

A második futamon a két VB menő közé beállva a rajtrácson már a 3. helyet sikerült motorozni a startnál. Egy-két körig tudott menni az élmezőnnyel, de a végére kijött a tapasztalat és a korkülönbség és ismét a 9.-nek láthatta meg a kockás zászlót 15 évesen a felnőtt női mezőnyben.

gal lili cseh bajnoksag 4A záró mondat és a további remények így hangzottak Lili szájából a két napos cseh versenysorozat utolsó futama után édesapja. Gál Zoltán elmondásai szerint:

„Visszagurult a depóba a kocsihoz, már az arcát látva elöntött az elégedettség, de amikor azt mondta, hogy „APA EZÉRT ÉRDEMES VOLT KIJÖNNI”, akkor könnybe lábadt szemekkel vettem el tőle a motort és csomagoltam, várva a következő KIHIVÁST, mert ez a versenyszellem!”

Gratulálunk Lili!

gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12gal lili cseh bajnoksag 12

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük