EseményekHírekMotorverseny

Kárpáti Péter nyerte a Nyír1 Baját a motoros között

Nyír1 Baja Kárpáti PéterRemekül szerepeltek a magyarok a nagykállói tereprallye viadalon. A motorosoknál Kárpáti Péter az első lett, míg az autósok összetettjében a Gyimóti Péter Horváth Mira kettős a második helyen végzett.

Véget ért a Nagykállón megrendezett Nyír1 Baja, ami a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság következő viadala volt. A versenyt – az idei szezonnyitó Riverside Bajához hasonlóan – nagy hátrányból hatalmasat hajrázva, a Dakart többször is teljesítő cseh Miroslav Zapletal nyerte meg, akinek a szlovák Marek Sykora diktálta az itinert.

A magyarok kiválóan teljesítettek, hiszen az autósoknál egy ezüstérmet, míg a motorosoknál egy első helyet szereztek meg összetettben.

Egészen elképesztő izgalmak közepette fejeződött be a Tereprallye versenynaptárába 2016 óta most visszakerült nagykállói viadal, a Nyír1 Baja, ami a harmadik megmérettetése volt a hazai bajnokságban. Szerencsére semmilyen komoly gond nem merült fel a verseny két napja alatt – voltak ugyan bukások, de senki sem sérült meg –, és az izgalmak az utolsó pillanatig kitartottak, hisz az összetettben és a különböző kategóriákban az utolsó szakaszon dőlt el az elsőség sorsa.

Nyír1 Baja autó ZapletaA Nagykállón és környékén rendezett Nyír1 Baján a négy országból érkezett, komoly mezőny vágott neki az összesen 265 kilométer – pénteken kétszer 20 kilométert, míg szombaton összesen 225 kilométert teljesítettek az indulók – hosszú versenynek. Az autósok között a többszörös Dakar-induló, Miroslav Zapletal, Marek Sykora kettős győzött, mégpedig úgy, hogy az első három szakaszt követően több mint három perc hátrányt szedtek össze.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ám Zapletalék megtalálták a gázpedált, és az utolsó három szakaszon a maguk javára fordították a küzdelmet. A cseh-szlovák kettős 4:03 perccel bizonyult jobbnak a szintén remekül hajrázó Gyimóti Péter, Horváth Mira párosnál – ők ezzel a T4-es kategóriában elsők lettek –, míg a harmadik helyen a lengyel Marcin Graczyk, Artur Kordala végzett, akik 13 másodpercet kaptak a magyaroktól.

Nyír1 Baja autó Gyimóti

„Fantasztikus ez az eredmény, nagyon örülünk annak, hogy az összetett mellett sikerült a kategóriánkban győznünk. Végig tartottuk magunkat az előzetes időtervünkhöz, noha több technikai gondunk is volt a két nap alatt, illetve egyszer eltévedtünk. Az utolsó két szelektíven azonban remekül ment minden, és a másfél perces hátrányunkból végül 13 másodperces előny lett. Nagyon színvonalas volt a verseny, kifejezetten nehéz pályákkal, és bízom abban, hogy ez az eredmény megfelelő lökést ad a folytatásra” – jelentette ki Gyimóti Péter.

A quadosok között a végig egyenletes teljesítményt nyújtó szlovák Juraj Varga diadalmaskodott, míg a második helyen az összetettben élen álló Balog László lett a második.

Nyír1 Baja autó Gyimóti

A motorosok

A motorosok összetettjében szép magyar siker született, hiszen az egy hete a Breslau Rally-n harmadikként záró Kárpáti Péter diadalmaskodott, miután 2:57 perccel megelőzte az idénynyitó Riverside Baját megnyerő szlovák Bodor Róbertet, míg a harmadik helyre ezúttal Gerencsér Tamás ért oda, aki 58 másodpercet kapott szlovák vetélytársától.

Nyír1 Baja autó Graczik

„Elképesztően nehéz versenyen vagyok túl, hiszen ebben a kánikulában nem volt egyszerű ezeken a pályákon motorozni. Az első szakasz az ismerkedéssel telt, és a második napon annyi előnyöm mindig volt, hogy én rajtolhattam el elsőként a szakaszokra. Nagy csatát vívtam Robival, aki egyszer utol is ért, de a nagy porban eltévesztett egy kanyart, és a kerítésen landolt, és komoly időveszteséggel tudta csak folytatni a versenyt. Az utolsó szakasz előtt sikerült kiépítenem egy háromperces előnyt, amit aztán sikerült megtartanom a végén. Jó formában vagyok, és nagyon remélem, hogy ezt sikerül majd átmentenem az augusztus elején rendezendő hazai világkupa-viadalra, a Hungarian Bajára” – fogalmazott Kárpáti Péter, aki csak a zárónapon két kilót fogyott a verseny alatt.

Csató Attila, a verseny főszervezője elmondta, nem volt egyszerű ilyen rövid idő alatt új helyszínt találni a versenynek, de hála Nagykállónak és a környékbeli településeknek, sikerült egy mindenben kielégítő viadalt rendezni.

Nyír1 Baja autó Graczik

„Beért az a kemény munka, amit évek óta folytatunk a sportág népszerűsítéséért. A 2020-as esztendő után, amikor egyetlenegy versenyt sem tudtunk megtartani, immár a harmadik versenyen vagyunk túl, azaz elérkeztünk a magyar bajnokság feléhez. Nagyon nagy köszönet vendéglátóinknak, Nagykálló és környékén található települések polgármestereinek, képviselőtestületeinek és lakóinak, hogy befogadtak bennünket. Öröm volt ide visszatérnünk öt esztendőt követően, és hiszem, hogy a következő nagykállói versenyre nem kell újabb éveket várni. A bajnokság egyre izgalmasabb, egyre több külföldi versenyző indul nálunk, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy megtörtént a sportág felélesztése Magyarországon” – állította a Csató Attila.

A hazai tereprallye idény augusztus elején folytatódik a HunGarian Bajával, ami hosszú évek óta tagja a világkupa-versenynaptárának. A nemzetközi versenyt – amire a sportág legjobbjait várják a szervezők – augusztus 5-8. között rendezik meg Várpalota központtal.

Nyír1 Baja autó Varga

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük