EseményekKiemeltMotorkiállítás

Japán újdonságok a 2022-es Intermoton

Intermot 202 Kawasaki EV prototípusA három nagy japán motorkerékpárgyártó természetesen ismét újdonságokkal készült az idei INTERMOT motorkiállításra. Azonban gyanítható, hogy még nem puffogtatták el az összes petárdájukat a következő évre.

2022 október 4-10-ig rendezték meg a németországi Kölnben az idei őszi szezon első nagy kiállítását, az INTERMOT-ot. Persze a Köln után még jön az EICMA Milánóban november elején, úgyhogy figyeljük együtt a híreket az újdonságokról!

A Honda bemutatta az új CB750 Hornetet

A Honda a kölni Intermot kiállításon mutatta be a várva várt, vadonatúj CB750 Hornetet, ami a motoros világ egyik legkedveltebb modelljének nagy visszatérését jelenti. A gyors, mozgékony és végtelenül szórakoztató Hornetet minden körülmények között élvezetes használni, köszönhetően a kategóriában vezetőnek számító teljesítmény/tömeg aránynak, valamint a típusra jellemző kiegyensúlyozottságnak, stabilitásnak, fordulékonyságnak és könnyű kezelhetőségnek.

A vadonatúj, kompakt és könnyű, soros, kéthengeres, 755 cm3-es erőforrást megannyi mérnöki bravúr teszi hatékonnyá. A hagyományos Hornet felső fordulatszám-tartományban jelentkező, „szúrós” csúcsteljesítménye (91,8 LE/9500 f./perc) megmaradt, ugyanakkor a 7250 f./percnél tetőző, lenyűgöző, 75 Nm-es forgatónyomaték alacsony és közepes fordulatszámnál is örömteli gyorsulást garantál, méghozzá minden közlekedési helyzetben.

Az új Hornet koncepció vázlatai sejtetik, hogy milyen szúrós lesz a fullánkja

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az új erőforrás a Honda mérnöki tudásának legjavát összegzi. A 270º-os főtengely-elékelésből és a szokatlan gyújtássorrendből fakadóan egészen különleges a motorkarakterisztika. A kéthengeres erőforrás összetéveszthetetlen hangon, magával ragadóan pulzál, ami egyedi, V-motoros karaktert és – a típusspecifikus kipufogónak hála – egyedi hangzást garantál.

A szabadalmaztatott Örvénykeltő Légcsövek (Vortex Flow Ducts) egyenletesen osztják el a levegőt a levegőszűrőházban, hogy villámgyorsak legyenek a gázreakciók és kiszámítható a teljesítményleadás. A CBR1000RR-R Fireblade-től örökölt dugattyúk nikkel-szilíciumkarbid bevonatot kaptak, a kompakt, kis tömegű nyolcszelepes Unicam hengerfej pedig egyenesen a motokrossz-versenyekre fejlesztett CRF450R-ből érkezett.

 

Lapozz a folytatáshoz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük