Hírek

Ismét Dunakeszin várnak a nagy olasz márkák

piaggio szalonnyito 5Nekem ugyan kimaradt az életemből az a kis intermezzo, hogy a Moto Guzzi szalon a belvárosba költözött, de nem is baj, hiszen immár újra a régi helyszínen, vagy ahhoz nagyon közel, Dunakeszin vásárolhatjuk meg a legendás olasz márkákat.

Igen, nekem Moto Guzzi, hiszen 10 évig ebben voltam érdekelt egy 2001-es Moto Guzzi California Jackal tulajdonosaként. Másnak Aprilia, Piaggio, Vespa, Gilera vagy Derbi. Igazából az összes együtt igaz a Netmoto Kft. új szalonjára, hiszen mindezeket a nagy olasz márkákat egy helyen csodálhatjuk és vásárolhatjuk meg.

Az új szalon új koncepció alapján épült egyenlőre egyedüliként a régiónkban. A Motoplex a Piaggio Grouphoz tartozó márkákat forgalmazó üzletek új világa, ahol egyben van a motorszalon, a kiállítóterem, a szerviz, és a ruhaüzlet. Az egész épület egy olyan közösségi tér, ahol a motorosok minden körülmények között jól érezhetik magukat.

Nem csak vásárláskor várják az új szalonba a betérőket, hanem akár egy túra előtt és után is lehet ez egy találkozóhely, kiindulópont vagy cél. A tervek szerint a barátságos légkörrel azt szeretnék elérni a tulajdonosok, hogy márkától függetlenül mindenki jól érezhesse magát itt.

 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A szalonban mind a hat képviselt márka modelljei megtalálhatóak, nem csak az új modellek, hanem egy külön épületrészben használt motorok között is bogarászhatunk. Persze a legnagyobb hangsúly ezúttal az idén 70 éves Vespán van, tobzódhatunk a csodás élénk színekben, és a retro feeelinghet jól passzoló ruházatban és kiegészítőkben is.

 

Ha Dunakeszi környékén jársz, nézz be te is az új szalonba, és győződj meg magad arról, hogy milyen a Piaggio új világa!

 piaggio szalonnyito 1piaggio szalonnyito 21piaggio szalonnyito 36piaggio szalonnyito 41

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük