fbpx

Il Dottore Valentino Rossi 40 éves

valentino rossi 40Nem sok nagyobb ünnep van annál, mint amikor az ember egyik kedvenc sportolója kerek évfordulót ünnepel. Mi kuponkedvezményt ajándékozunk neked a Dottore születésnapjára.

Valentino Rossi, aki csapattársával Maverick Vinales-szel a napokban Sepangban teszteli a Yamaha 2019-es MotoGP motorját, 1979. február 16-án született, így könnyen kiszámolható, hogy idén ünnepli a kerek negyvenedik életévét.

A lassan veteránkorba lépő többszörös világbajnok olasz pilóta persze továbbra is a fiatalokat megszégyenítően teljesít a pályán. A japán teszt első napján a hatodik helyen végzett az új motorral. Az első helyen Mark Markez végzett, Vinales a harmadik lett. 

Ahogy Jorge Lorenzo egy korábbi interjúban mesélte, annak ellenére, hogy a pályára ellenfélként állnak ki, gyakran járnak együtt bulizni versenyek után Rossival és Mark Markezzel. Ahogy mondta, még mindannyian fiatalok – valójában Rossi közülük a legidősebb, hiszen Lorenzo 1987-es, míg Markez 1993-as születésű. Főleg a sikeres versenyek után esik jól meginni egy-egy sört, és míg Markez és Rossi inkább táncolni szeret, Jorge szívesebben énekel. Megnéznék egy ilyen bulit. 

Valószínűleg a 40. születésnapja alkalmából is nagy hepajt rendez majd a bajnok, de mi sajnos erről is lemaradunk. Sebaj, helyette ünnepeljük barátainkkal vagy szerelmünkkel ezt a jeles napot. Ha az ünnep alkalmából meglepnéd kedvesed valami egyedivel, válassz neki ajándékot a webáruházunkban

Habár elsősorba motoros nők számára készült pólókból és ajándéktárgykból válogathatsz a webshopban, motoros férfiaknak is van két ajánlatunk, egy szürke és egy fekete póló, mindkettő egyedi mintával.

Ráadásul most érdemes megvenned amit szeretnél, mert a Dottore 40. születésnapja alkalmából a VALE40 kuponkóddal 20% kedvezménnyel vásárolhatod meg a Csajok a motoron saját termékeit áruházunkban. A kuponkód pontosan egy hétig, azaz mostantól 2019 február 14-ig érvényes (hopsz, az meg épp Valentin nap). 

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x