HírekMotorokMotorozás

Letöltendő börtönbüntetést kapott a motorosokat elgázoló autós

motoros baleset targyalas gyulafiratotA 2016-ban, Gyulafirátótnál történt motoros baleset okozója, R. Richárd 1 év 10 hónap, fogházban letöltendő börtönbüntetést kapott, s 7 évre a járművezetéstől is eltiltották. Ez az ítélet már jogerős!

Ahogyan arról tavaly októberben már beszámoltunk, R. Richárd, 2016. május 29-én Gyulafirátótnál autójával nekiütközött a szemközti sávban haladó motorosoknak – egy fiatal nő meghalt, míg társa nyaktól lefelé lebénult, Borza Márta pedig a lábán sérült meg súlyosan.

2018. október 9-én az elsőfokú bíróság ítélete így szólt: 1 év 10 hónap szabadságvesztés, 4 évre felfüggesztve, 7 év eltiltás a jármű vezetésétől. Természetesen, nem hagyták annyiban!

Az ügyész, Román Gyula fellebbezett az ítélet ellen, s végrehajtandó szabadságvesztést kért a vádlott ellen, aki alvászavarra hivatkozott.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A VEOL értesülései szerint, a napokban megtartott tárgyaláson, a tanácsvezető bíró, Mészáros Mária a jogerős ítélet után elmondta, hogy a vádlott, mivel tudott alvászavaráról, könnyelműen bízott magában a vezetés során, valamint súlyosbító körülménynek értékelték a baleset következményeit.

Borza Márta is hozzászólt az elhangzottakhoz a bíróságon. A vádlott pedig, az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

A családtagok elmondása szerint, kis elégtételt jelent számukra a jogerős ítélet, hiszen attól még nem lehet visszahozni az elhunytat, illetve nem gyógyulnak meg a súlyos sérültek.

Csapó Zoltán, a Motoros Érdekvédelmi Egyesület elnöke szerint helytálló ítélet született, győzött az igazság, s a későbbiekben, a mostani ítéletre alapozhatnak a motorosok érdekében.

Remélhetőleg, a történtek elgondolkodtatják azokat, akik alvászavar mellett vezetnek, s kiteszik embertársaikat ennek a veszélyhelyzetnek.

Forrás, fotó: VEOL a Veszprém megyei hírportál

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük