Így tanultak az első automobil-vezetői tanfolyamon
A legrégibb magyar motoros jármű 1900-ban készült, ott volt a járművezető-képzés kezdeteinél, a Magyar Posta Mátyás téri járműtelepén, az első automobil-vezetői tanfolyamon.
Csonka János háromkerekű ős-tanulókocsija egyhengeres, négyütemű, 260 cm3-es benzinmotorral, Bánki Donát karburátorával, 1200/perc fordulatszámon működött, 2 ¼ HP (LE) teljesítményt adott, 25 km/h sebességre volt képes. Tengelykapcsoló és sebességváltó nélkül. Indítása lábbal hajtott pedálokkal történt, lánc áttétellel kellett forgásba hozni a hátsó tengelyre ékelt motort.
A postánál hasonló műszaki paraméterekkel bírtak az ugyanebben az időben vásárolt, francia De Dion féle háromkerekűek is. 1900-ban a postának már 22 automobil állt rendelkezésére, elindult a levélgyűjtés motorizálása.
Haltenberger Sámuel a posta járműtelepének mérnöke Stoy György huszárszázadost bízta meg az automobil-vezetői tanfolyam megszervezésével.
A korábban lófogatú járművekkel és vezetőikkel foglalkozó szakember azzal kezdte, hogy a postaállomás személyzetéből kiválasztott harminc, lovakat szerető, kerékpározni tudó sofőr jelöltet. Velük kezdte el a reggel nyolctól este hatig tartó, három hónapos tanfolyamot. Műszaki leírás, tananyag nélkül!
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Szabó József járműtelepi művezetővel együtt oktattak, a megismerésre, a tapasztalásra alapoztak. A műhelygyakorlatokat helyezték előtérbe, a vasas szakmák alapműveleteinek elsajátítása után, módszeresen szétszedték, majd összerakták az automobilt. Alaposan megismerték szerkezetét, a javítások fogásait.
A legfontosabbnak azonban az automobil karbantartásának, ápolásának a teendőit tartották. Csak e követelmények alapos elsajátítása után kezdtek hozzá a vezetés gyakorlásához. Minden automobilnak megvolt a beosztott vezetője, aki egyénileg felelt annak műszaki állapotáért.
Először a járműtelep udvarán gyakoroltak, minthogy azonban a szokatlan, erős hangoktól szinte megvadultak a postalovak, kivonultak a közeli Népligetbe, birtokba vették az egykori bérkocsis céhek gyakorló pályáját. Akkor még álltak a cölöpsorok, a kapuk, melyek között a bérkocsis segédjelöltek is hajtottak, még léteztek a kisebb-nagyobb vizes árkok, átereszek, amelyek a terepezésre szolgáltak.
Most már a Posta leendő sofőrjei szlalomoztak itt, gyakorolták az elindulást, a fékezést, a megállást, a beállásokat. Innen pedig nemsokára mentek tovább. A mai Vajda Péter utca környékén, az épülő tisztviselő telepen az utcai forgalomban gyakoroltak és fokozatosan ismerkedtek meg a Baross tér szekerekkel, fiákerekkel, konflisokkal teli forgalmával.
Mindez 1900-ban, az éppen igyekvő gyalogosok, vagy a kényelmes járó-kelők legnagyobb ámulatára. Áthajtottak Budára és „motoros kocsiztak” a hegyi utakon, az emelkedőn való elindulást és megállást is begyakorolták. Végül a három hónap elteltével, oktatóik javaslatára a Magyar Posta „automobil vezetővé” minősítette őket.
Az első automobilvezető-képző tanfolyam alaposságára utal, hogy semmi rendkívüli esemény nem történt. Sem a posta járműtelepén, sem az utcai forgalomban. Akkor még hivatalos KRESZ nem lévén, a rendőrhatóság is rendben találta Haltenberger gépészmérnök úttörő tevékenységét.
Részelt Kiss Emese szakoktatói szakdolgozatából