Ifjú tehetség a Sunny Tattoo-ban!
A barátságos tetováló szalonban Varsányi Angélával elemezgettük, mennyire lehet fájdalmas a tetováltatás, és ki mit vállal be ezért…
A budapesti Sunny Tattoo, melynek büszke tulajdonosa egy gyönyörű hölgy, Bozók-Csikós Dorottya (Doro) (a fotókon látható), tapasztalt és kezdő tetoválóknak egyaránt otthont ad.
Miközben a Szentmihályi út felé tartottam, azon gondolkodtam, vajon milyen újdonságot tudhatok még meg a tetoválásról, s kit hoz utamba a sors, mint interjúalanyt.
Amikor kezet fogtunk Varsányi Angélával, egy kedves, törékeny nő állt előttem, aki még a pályája kezdetén áll, de annál nagyobb lelkesedéssel és szívvel veti bele magát a kihívásokba. Érdekes, kit hogyan terel az élet a neki szánt útra. Ismét egy különös történetet hallhattam.
− Nem szerettem volna leragadni egy rossz munkahelyen, ahol életem végéig gürizhetek. A kreativitás mindig az életem része volt, ugyanis sokat festettem, és egyébként is művészeti iskolát végeztem. Kitaláltam, hogy mi lenne, ha olyan pályán indulnék el, ezen a területen, ahol még pénzt is lehet keresni – így jött a tetoválás… Igaz, hogy stylistként végeztem, de soha nem dolgoztam a szakmámban. A divat része nem érdekelt, csak a művészet miatt jelentkeztem abba a suliba.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
− Egyébként budapesti vagy?
− Nem, vidéki lány vagyok. Miután Budapesten elvégeztem az iskolát, visszaköltöztem Székesfehérvár-, valamint Veszprém környékére – laktam már sokfelé az országban. Egy gyárban dolgoztam, betanított munkát végeztünk. Nos, itt nem akartam leragadni, ezért gyűjtögetni kezdtem. Tanulni szerettem volna valamit. Így találtam rá egy budapesti tetováló sulira. Fél évig jártam oda, és sikeresen el is végeztem a tanfolyamot.
− Ó, olyan emberrel még nem is készítettem interjút, aki tetováló tanfolyamra járt…
− A tanfolyamon a tetoválás alapjait sajátítjuk el. Nem otthon kezdtem el egymagamban gyakorolgatni, nincsenek ilyen „szadista” hajlamaim. Sőt, levert a víz, amikor először kipróbáltam a gépet élő emberen. Láttam, ahogyan a tű átszakítja a bőrt… Nehéz volt hozzászoknom, de sikerült. Elfogadtam, hogy az emberek ezt kérik, mi pedig egy szolgáltatást nyújtunk. Nem félek a tűtől, sőt, a vér látványától sem, pusztán a tudat, hogy fájdalmat okozok valakinek, nagyon rossz.
− Pedig itt aztán a „páciensek” lelkét is ápolgatni kell!
− Igen, ebben a szakmában orvosnak, pszichológusnak kell lenni, mert mindenféle ember megfordul nálunk. Úgy érzem, sikerül hatnom rájuk, tehát, aki mondjuk fél, meg tudom nyugtatni. Volt egy vendégem, aki tűfóbiás volt. Élete első tetoválása az egész karjára ment. 10 évig gondolkodott rajta, aztán jöttem én, és úgy gondolta, mivel lány vagyok és kezdő, nem bánok úgy a bőrrel, hogy belezúzzam a tűt. A „kezdők” persze, tényleg finomabban varrnak még. Úgy kezelem a bőrfelületet, mint egy vásznat, amire valami tökéleteset alkothatok.
− Mióta tetoválsz?
− 10 hónapja. De itt, a Sunny Tattoo-ban két hónapja dolgozom. Előtte a suliban varrtam és persze, jöttek az ismerősök…
