Hujber Feri motoron lépett fel a Nagy Duettben
A TV2 Nagy Duett című műsorában Hujber Feri és Radics Gigi az Eddától adták elő a Szellemvilágot, de sajnos ez kevés volt ahhoz, hogy tovább jussanak.
A vasárnap esti adásban a Hien és Cookey párossal kerültek szembe, de az utóbbiak folytathatják tovább az éneklést.
Mindenesetre, az Edda szám kedvéért még egy motort is bevittek a stúdióba és azon ülve énekelt Feri és Gigi. A produkciót 28 pontra értékelte a zsűri.
Hujber Ferinek egyáltalán nem volt ismeretlen a Szellemvilág című szám, ugyanis elárulta, hogy régen szegecses bőrdzsekiben tombolt rá. A beceneve pedig „Dög” volt.
A Nagy Duett egyébként már a harmadik szériájával ülteti a nézőket esténként a tévéképernyők elé.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Itt is sokat próbált énekesek és dalolással eddig csak a fürdőszobában próbálkozó sztárok lépnek együtt színpadra.
Amatőr és profi énekesekből álló sztárpárok adnak számot tudásukról élőben, hétről-hétre. Az énekesek produkcióit a zsűri és a nézők együttesen bírálják el, adásonként elbúcsúztatva a leggyengébbnek ítélt duót.
Idén Csepregi Éva – Joshi Bharat, Radics Gigi – Hujber Feri, Nótár Mary – Fekete László, Hien – Cooky, Oroszlán Szonja – Kárász Róbert, Dolhai Attila – Pokorny Lia, Király Viktor – Majoros Hajnalka, L.L. Junior – Sarka Kata, Sipos Péter – Csisztu Zsuzsa, valamint Cserpes Laura és Gesztesi Máté alkotta duók léptek A Nagy Duett színpadára.