Hogy forduljak meg? – Edina motorozni tanul
Bajtársnőmmel újabb kaland ért az oktatás során, melyből megtanultam, mennyit ér a közös erő. Azt gondoltam, hogy a vizsga előtt újdonság már nem érhet, de úgy látszik, a sors nem osztotta a véleményemet.
Ugyanúgy folyt az óra, ahogyan eddig. Találkoztunk a motoros sulinál, felragasztottuk leukosilkel a fülhallgatónkat, majd szépen libasorba rendeződve elindultunk.
A macskaköves utcák labirintusát utáltam a legjobban, mert nem igazán lehetett eldönteni, merre van az arra… Még mindig azon akadékoskodtam, hogyan tartsam meg a motort, amikor meg-megfarolt a hátsója a csúszós kis köveken. Ahelyett, hogy ésszerűen belegondolva, semmit nem érek azzal, ha nézem a műszerfalat, és makacsul az előttem elterülő kőrengetegre meredek, hiszen mindenhol ugyanolyan. A kisebb-nagyobb hézagokra pedig tényleg akaratlanul is odatéved az ember szeme, és ki tudja kerülni őket.
Éppen ezzel a gondolatmenettel voltam elfoglalva, és hiába láttam meg futólag a zsákutca táblát, a kollegina behajtott rajta, és én követtem. Éreztem a zsigereimben, hogy ezt nem kellett volna, főleg akkor, amikor a visszapillantóban láttam, hogy az oktatónk kocsija nem jön utánunk. Annyit hallottam a rádióban, hogy na, majd megvár, ha visszatalálunk…
Amikor megláttam a zsákutca végét a kanyar után, főleg utáltam magam. Nemhogy emelkedőben, hanem egy füves-földes területben végződött, szép kilátással a főútra. Néztünk egymásra a hölgyeménnyel, és már kínunkban csak röhögni tudtunk. Ugyanis, vannak helyzetek, amikor nem tudja megmagyarázni az ember, miért hajtott be egy zsákutcába, amikor az „zsákutcaaa”…
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Olvasd el Edina jogosítvány szerzésének történetét!
És itt jött a kérdés: „Hogy forduljak meg?”. Tanulótársam okos volt, mert úgy hajtott be az utca végére, hogy meg tudjon fordulni a motorral, szépen betolta. Én persze nem! Ezért nem volt mit tenni, leállítottam a motort, leszálltam, és egy sor kínlódás után feladtam.
Az volt a szerencsém, hogy nem egyedül voltam, így segítséggel, de végül menetirányba lett állítva a vas. Rendesen lefőttünk még pluszban a nagy melegben, hiszen jó kis feladat volt megoldani a problémát, amit magunknak okoztunk.
Elindultunk, hogy megkeressük az oktatónkat, aki a következő utcában várakozott, mondhatni nem repesve az örömtől. Végigmentünk még pát útvonalon, azután a motorokat letéve az iskolában, még jót nevettünk a saját hülyeségünkön.
Érdekesek ezek a dolgok egyébként, hogy hiába érzi az ember, ne csináljon valamit, mégis megteszi. Olyan, mintha egy láthatatlan erő balra akarta volna irányítani a kezeimet, de az agyam mégis jobbra vezette a gépet. Ki érti ezt?
