EseményekHírekMotorverseny

Hertlik Donoven: „Ennyi gond után csodálatos eredmény ez a három ezüst”

Korda Racing Hertlik Donoven 2023 évértékelőA lehető legjobban zárult Hertlik Donoven 2022-es szezonja, ugyanis a korábbi többszörös magyar bajnok endurocrosszos ezúttal második lett kedvenc szakágában összetettben, míg az enduróban szintén kategóriája másodikja lett az éves összesítésben.

Sőt, abszolútban is a második helyen zárt. Amilyen nehezen indult az év, a végére minden remekül alakult a Korda Racing versenyzője számára.

– Milyen tervekkel vágtál neki a 2022-es idénynek?

– Az idei évben két szakágban indultam egyszerre. Amíg endurocrossban már három bajnoki címet is szereztem korábban, addig az enduro újdonság volt számomra. Izgatottan vártam a versenyeket, hiszen teljesen másképp zajlik, mint az általam megszokott endurocross, ráadásul két napból áll egy versenyhétvége. Célom a bajnoki cím visszaszerzése volt endurocrossban, míg enduróban a szakág minél jobb megismerése és a legjobbak eredményeinek megközelítése volt.

Korda Racing Hertlik Donoven 2023 évértékelő

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

– Ha a tavalyi szezont nézzük, bizony két részre oszthatjuk. Az első hónapokban mintha el lettél volna átkozva, míg az idény második felében csak úgy halmoztad a jó eredményeket.

– Az év eleje kicsit döcögve indult, ráadásul a bajnoki csata elég korán, már március 3-án megkezdődött. Sok technikai hibám volt sajnos az első időszakban, hol műszaki, hol pedig egy nagyobb bukás nehezítette meg a versenyeimet. Ráadásul aránylag hamar kiderült egy betegség miatt kihagyott verseny után, hogy endurocrossban bizony lemondhatok a bajnoki címről. Érdekes módon azonban ez a pechsorozat felszabadított bennem valamit…

Korda Racing Hertlik Donoven 2023 évértékelő

– De aztán felszabadulva jöttek sorban a dobogók és a végén még a futamgyőzelem is összejött. Ez már az igazi Hertlik Donoven volt?

– Nyugodtan kijelenthetem, hogy igen. Az év hátralévő részében az összes versenyen próbáltam a maximumot, vagy talán még annál is többet nyújtani, ami sikerült is, hiszen onnantól kezdve mindig a dobogón tudtam állni! Ez pedig elég volt ahhoz, hogyha a bajnoki címről le is maradtam, de három második hellyel zárhattam ezt az évet.

– Melyik szakág küzdelmei voltak izgalmasabbak a számodra?

– Az enduro szezon, ugyanis zöldfülűként voltam jelen a mezőnyben, és az év első felében sokat kellett tanulnom. Sőt! A motorozási stílusomban is változtatnom kellett. Az első pár verseny sajnos erre ment rá a sok balszerencse mellett, de az év közepe felé egyre jobban sikerültek a futamaim, és jöttem szépen előre versenyről versenyre. Voltak jó csatáim mind az ellenfelekkel, mind önmagammal. De az év végére itt is felverekedtem magam a dobogóra! Mind a versenyeken, mind pedig összetettben.

Korda Racing Hertlik Donoven 2023 évértékelő

– Melyek voltak pozitív értelemben a tavalyi esztendő legemlékezetesebb pillanatai?

– A kedvenc versenyeim érdekes módon az enduróhoz köthetőek. Az egyik a szlovákiai Lisovban rendezett, a másik pedig a parádi forduló volt. Tetszettek a mért szakaszok, a festői erdős környezet és a nyomvonal is. Igazán színvonalas versenyek voltak! De a koronát azért az év végi piliscsévi kategória győzelem jelentette endurocrossban, amivel bebiztosítottam ebben a szakágban, valamint abszolútban a második helyemet a bajnokságban.

– A második félévre tényleg lehet építened. Mit vársz 2023-tól?

– Úgy gondolom, ha a következő szezonban a szerencse is mellém áll, akkor sokkal jobb és eredményesebb szezont tudhatunk magunk mögött! A felkészülést már megkezdtem és a cél is megvan! Mondanom sem kell, szeretném az ezüstjeimet aranyra váltani. Szeretnék még többet gyorsulni és fejlődni technikailag is.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük