Harsányi Anikó, aki MZ-vel járja az utakat
Az én szüleim nem voltak motorosok. Sőt még csak nem is nagyon hallgattak rock zenét. Nem jártak koncertekre, nem nagyon utazgattak más országokba, maximum a rokonokhoz vidékre.
De félre ne értsétek, ettől még teljesen boldog és kiegyensúlyozott családi környezetben nőttem fel. Csak egész más világban éltem, mint amilyenben most vagyok.
Minden, ami most vagyok, az út, amin járok. A dolgok, amiket csinálok, és amiket szeretek többnyire magamtól találtam rá. Illetve azok találtak meg engem. Az emberek, akiket megismertem, akiktől tanultam új dolgokat, akik segítettek kiigazodni azon, hogy ki is vagyok valójában. Ehhez rengeteget kellet csalódnom és tanulnom, na meg persze tettem olyan dolgokat is, amikre visszagondolva közel sem vagyok büszke. De ennek valamiért így kellett történnie.
Én hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek és egy ilyen kis véletlennek volt köszönhető csupán az is, hogy motoros lettem. Egyik barátnőm, akivel gimiben ismerkedtem meg – és a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk – Ő volt az egyik véletlen az életemben, ami teljesen új irányba vitte az eddigi nézőpontomat, az eddigi életről alkotott képemet.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Olyanok vagyunk ketten, mint a tűz és a víz. Ő egész más világból jött, mint én. Punk, Rock zene, freedom, rengeteg motoros ismerős és kocsmázás. Nem tudom mit látott bennem vagy, hogy miért lettünk barátnők, de nagyon örülök neki, hogy azok vagyunk a mai napig.
Így kezdődött, aztán jöttek a baráti körök, amikbe belecsöppentem. És az egyik ilyen körből jött, hogy kipróbáltam egy 250-es P10-es Pannóniát. Az volt életem első motoros élménye ennek már 8 éve. Akkor tudtam, hogy én ezt akarom. Ez nekem nagyon tetszik: a motorozás, az, hogy olyan széles az út, mint még soha és, hogy a hajamba kap a szél és érzem a nap melegét, az illatokat, és, hogy igazán élek.
Persze féltem is az első alkalommal. „Most hogy is kell? Kuplungot lenyomom, beteszem egyesbe, kis gáz, kuplung fel? Jah, hogy lassan? Ok. Ezzel hogy kell kanyarodni? ÁÁÁÁÁÁÁ…” Csak úgy zakatolt a szívem. Féltem is, de élveztem is. Cseppet sem bántam meg, hogy utána nem azt mondtam, hogy „Na jó, itt nekem ennyi elég is volt a motorozásból”, hanem tovább mentem.
