Floridából jelentem: motoroztam
A dolgok soha nem úgy alakulnak, ahogy tervezzük. Ha szerencsénk van, akkor a körülmények mellettünk állnak, és minden jól sül el. Nekem szerencsém volt.
Míg érkezésemkor még csak annyi volt a terv, hogy motorozni akarok Amerikában, és ehhez kell szerezni motort, meg persze nem lenne rossz, ha nem kéne egyedül mennem. Hétvégére minden megoldódott: a húgomnak van egy ismerőse, Christine, akinek van két motorja, egy 1800-as Victory és egy 750-es Honda Shadow. Csak egy telefonhívásába került, és Chris felajánlotta a kisebbik motorját, és azt mondta, szívesen el is jön velem, ahova szeretnék.
Az én program javaslatom a The Litas nevű női motoros klubbal való együtt motorozás volt, de az a gurulás csak dél körül kezdődött. Mivel Christinnek háromra haza kellett érnie, úgy döntöttünk, hogy megnézzük St. Petersburgban (Florida) a veterán találkozót, aztán megyünk egy nagyobb kört délután.
Indulás előtt még kicsit formába hoztuk a Shadowt, mert helyhiány miatt egy ismerősénél tartja mostanában, és nem igen volt aki törődjön vele. Mentem egy kört a háztömb körül, majd állítottam a kuplung holtjátékán, befújtuk a láncot, és az első kútnál felfújtuk a gumikat. Régi jószág, ha jól emlékszem 1999-es… jól tartja magát, nem látszik rajta a kora.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Még több kép a galériában
A motorozás nagyon jó volt, bár downtown St. Pete nem volt túl mesze, és az út, amin mentünk szinte végig tök egyenes. Az időjárás szuper volt, végül nem vettem fel a kabátomat sem, csak egy hosszú ujjú pólót, hogy ne égjek le a 28 fokos kánikulában.
A veterán találkozót csak futólag terveztük megnézni. Mondtam Chrisnek, hogy majd körbefotózom a motorokat, és már mehetünk is, de végül jobban alakult, mint reméltük. Bár motor csak kevés volt, elbeszélgettünk a motortulajokkal. (Igen, még én is… nem hiába nyomatom a Duolingot már egy éve, hogy felfrissítsem a nyelvtudásomat.) Csak azt sajnálom, hogy névjegykártya nincs nálam, mert mindenki azt kérdezte egyből. Na majd legközelebb. Nem gondoltam, hogy az is kelleni fog egy családi nyaralásra.
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy összefutottunk a másik st. petersburgi női motoros klub, a Two Wheel Foxies tagjaival. Ők jótékonysági tombolát szerveztek a rendezvényre. Beszélgettünk kicsit, kaptam tőlük matricákat és eszembe jutott, hogy nálam is van pár csamos kulcstartó és hűtőmágnes, meg persze matrica. Nagy volt az öröm, ők is örültek az ajándékoknak.
Elmesélték, hogy ők is ott voltak a Babes Ride Outon a Josua Tree Nemzeti Parkban, és hogy jövőre újra mennek. Én is elmeséltem, hogy végig követtem az egész rendezvényt az Instagramon, úgyhogy tudok mindent, és én is nagyon mentem volna. Chris még sosem hallott erről a buliról, de már most azt mondta, hogy jövőre ő is ott lesz, szóval csak menni kéne nekünk is, nem?
Kiderült, hogy a következő vasárnap, november 15-én ők is tartanak egy közös motorozást, úgyhogy megbeszéltük, hogy igyekszünk ott lenni mi is. Chris megígérte, hogy akkor majd kipróbálhatom a Victoryt (most is kipróbálhattam volna, de nem akartam egyből nagyravágyó lenni).
Mivel ideje volt indulni az előre betervezett kb. kétórás körünkre, elbúcsúztunk a csajoktól és továbbálltunk. Sajnos mikor felhajtottunk volna a nagy hídra, a Sunshine Highway Brisge-re, amin a 275-ös főút átszeli a Tampa Bay-t, hatalmas vihar érkezett szemből, úgyhogy Chris úgy döntött, hogy kihagyjuk az esőben motorozást – pedig 28 fokban kellemes volt az a pár csepp eső, amit elkaptunk – és dobott egy jobbost.
A maradék időt így Gulfportban egy tengerparti kajáldában töltöttük, ahol legalább kicsit jobban megismerhettük egymást is. Kiderült, hogy Chris csak négy éve motorozik, bár azóta elég aktívan. A Shadow volt az első motorja, és mikor úgy érezte, már kicsi neki, megvette a Victoryt, amit viszont túl nagynak érez (vajon miért), úgyhogy valószínűleg hamarosan mindkettőt eladja, és vesz valami mást.
Szóval most vágom a centit és várom a vasárnapot. Csak egy dolog nem hagy nyugodni: csak kéne motorozni Amerikában egy Harleyval… egyenlőre van egy újabb felajánlásom egy BMW R 1150 Rockster-re, de az azért mégsem ugyanaz.
