fbpx
MotorokMotoros jogosítványMotorozás

Ez minden, csak nem rutin oktatás!

motoros rutin oktatasEgyre több kétségbeesett lány talál meg minket azzal a panasszal, hogy a motoros iskolákban úgy kezelik őket, mintha már tudnának motorozni, az oktató nem magyaráz, nem tanít semmit, csak elveszik a pénzt és felkészületlenül küldik el őket a vizsgára. Ezzel pedig a porba tapossák a tanulni vágyók önbecsülését is.

“Sziasztok! Totál el vagyok keseredve. A rutin oktatásom van épp folyamatban, bár ez nekem minden csak nem oktatás. Igazából nem tudom, hogy ez máshol is így van-e és fogadjam el, hogy így működik vagy keressek mást? Soha nem ültem ezelőtt motoron, ezt elmondtam az oktatómnak is. Vàlaszként kaptam az első két alkalomra egy 125-ös motort, majd tegnap és ma egy 600-ast de úgy, hogy kitolta, ráültetett, ő pedig lelépett a forgalomba a másik tanulójával.

Egy mondatot nem mond, azt se látta, hogy hogyan megyek a motorral (sem a 125-össel sem a 600-assal) de már sürget, hogy vizsgázni kellene… Gyakorlatilag teljesen bestresszeltem ezen és már a körívnél elakadok az első pályán és lasaan többet vagyok a földön mint a motoron.

Szóval ez tényleg így megy? Fogadjam el? Vagy van jobb, aki legalább rám néz néha? Budapesti vagyok, de már kb. bárhova elmennék, csak valaki tanítson meg egy k… kört menni.” – írta legutóbb Lia a Fórumban.

És nem ő az egyetlen, aki arra panaszkodik, hogy úgy kezelik a motoros iskolában, mintha már tudnia kellene motorozni, és nem az iskola illetve az oktató dolga lenne, hogy megtanítsa a jelentkezőket a motorkerékpár használatára, kezelésére, vezetésére és irányítására.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Vannak olyan oktatók, akik már elhíresültek arról, hogy utálják a nőket, és direkt szivatják a tanulókat, hátha feladják a motorozós terveiket. Akik mostanában jártak tafolyamra, tudnak segíteni abban, hogy melyik iskolát érdemes választani és melyiket nem, illetve szívesen ajánlanak olyan oktatót, aki tényleg szívvel-lélekkel tanít.

Liának és a hozzá hasonló motoros jogsira vágyó hölgynek (és persze a férfiaknak is) csak azt tudom tanácsolni, hogy keressenek másik iskolát! Érdeklődjetek a fórumon vagy a zárt Facebook csoportunkban, hiszen most is több lány jár éppen tanfolyamra, hogy megszerezze a motoros jogosítványt.

Abban is tudnak segíteni, hogy melyik iskolában van olyan motor, ami megfelel az A korlátlan kategóriának és az alacsonyabb sofőröknek is kényelmesen leér a lába megállásnál.

Csajok, ne hagyjátok magatokat! Ha úgy érzitek, hgy nem azt a szolgáltatást kapjátok, amiért fizettetek, váltsatok iskolát! Fontos, hogy a motorozáshoz ne kapcsolódjanak félelmek és rossz beidegződések, amit egy alkalmatlan motoros oktató okoz.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x