HírekMotorokMotorozás

Így zenél az R67-es út, emléket állítva a Republic énekesének

r67 gyorsforgalmi ut republicA napokban tartottak bejárást a még épülő R67-es gyorsforgalmi úton, s bemutatták azt a szakaszát is, amely a Republic együttes A 67-es út című dalát játssza. Hallgasd meg!

Az R67-es út építése az ütemterveknek megfelelően zajlik, s év végéig elkészül a kétszer-kétsávos főpálya – mondta Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatója a Sonline információi szerint.

A megépülő útszakasznak köszönhetően, ezután kevesebb mint egy órahossza kell ahhoz, hogy Kaposvárról elérjük a Balatont.

Ez a településeket elkerülő láncolat megkönnyíti majd a motorosok, autósok életét, hiszen nem kell egy sávon haladniuk, illetve várakozniuk a közlekedési lámpáknál.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A szakasz bejárásán az érintett települések polgármesterei, illetve országgyűlési képviselők vettek részt, s az is elhangzott, hogy az első nagyobb elkészült útrészt Somogybabod és Mernyeszentmiklós között adják majd át.

A kivitelezés 33,2 km-en át zajlik, s a következő településeket érinti: Somogyaszaló, Somogybabod, Mernye, Mernyeszentmiklós, Vadépuszta. A 67-es főút települések közötti szakaszait 11,5 tonna teherbírásúra erősítik.

A kerékpárosok és a nehéz gépjárművek vezetőinek életét 11 km hosszú burkolt szervizút könnyíti meg.

Az országosan egyedülálló, akusztikus útburkolat működését is bemutatták, ami egyébként Somogybabod közelében található. A tervezők a burkolat jobb szélén olyan bordákat helyeztek el, amelyekre ráhajtva a Republic zenekar A 67-es út című slágerének dallamai csendülnek fel.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a hangjeggyel megjelölt, 500 méteres szakaszra 80 km/h-s sebességgel hajtsunk rá – ekkor a legjobb a zenei élmény.

És most, szeretetünk jeleként, hallgassuk meg az eredeti dalt:

Forrás, fotó: Sonline

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük