Eltévedős hétvége a szlovén-horvát határmenti hegyekben
Hegyek, várak, templomok, és kanyarok
Innentől fogva megváltozott a táj. Takaros házak, szépen rendben tartott, tiszta utak, az egész nagyon Ausztriára emlékeztetett. Mala vas falucskánál a hegyek felé vitt tovább az utunk, és azóta bánom, hogy ennél a megállónál nem fotóztam. Itt nemrég esett, de aztán kisütött a nap. Ebben a hangulatban az előttünk lévő kolostor, és a távolban látszó várkastély (Borl vára) fantasztikus látványt nyújtott. Az egész párában úszott, és sötétzöld lombú erdőkkel borított, szelíd, de az eddigieknél magasabb hegyek vették körül, amelyek között néhol egy-egy felhő volt látható.
A Dráván átkelve egy újabb tévedés okán volt alkalmunk pár szép kilométert a folyó partján motorozni, ezúttal végre haladós tempóban. Csak, mint kiderült, nem jó irányba, de sebaj, legalább visszafelé is megtehettük ezt a szép szakaszt, és volt alkalmunk Borl várát a másik oldalról is megcsodálni.
Megállás, pár fotó után bevettük magunkat a hegyekbe. Nekem ez a rész tetszett a legjobban. Keskeny, de pompás utak, szűk, komoly lelassítást, koncentrációt igénylő kanyarok, gyönyörű hegyek, sűrű erdők. Szinte minden hegy tetején volt egy vár vagy kolostor, olyan volt, mintha időutazást tettünk volna a múltba. Az utak mentén sok kicsi, példásan gondozott, virágokkal gazdagon díszített kápolna mutatta, hogy az emberek errefelé komolyan veszik a hitüket.
Élvezetes kanyarokon, nagyon jól motorozható utakon keresztül értük el a szlovén-horvát határt, bár közben kellett kérdezősködnünk is, mert néhol azt hittük, elfogy az út. A határon igazoltattak minket, utána mehettünk tovább. A kanyarok folytatódtak. Az előzőekhez hasonlóan néhol 30-ra le kellett lassítani, vezetéstechnikai ismereteinket is használni kellett, szóval ebből a szempontból is élmény volt ez a szakasz.
Tévelygés-hadművelet, küldetés: eljutni a magyar határig
Este 6 óra volt már, mire Trakoscan várához értünk. A tó körül tervezett séta így elmaradt, hosszú még az út visszafelé. De hogy mennyire, azt még nem is sejtettük…
Donja Visnjica falucskába elkeveredve már úgy éreztük, mintha visszafelé mennénk, pedig mi Varasd felé akartunk menni. Úgy döntöttem, fiatal srácokat kérdezek meg, nagyobb az esélye, hogy tudnak angolul. Egyikük tört angolsággal mutatott előre, és a Lepoglava helységnevet emlegette. Szuper! Ha a Lepoglava jelzést követjük, eljutunk a Varasdra vezető útig.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Valóban így lett, de mivel a fáradtság kezdett erőt venni rajtunk, és az idő is egyre későbbre járt, próbáltunk volna haladni. Emiatt a táj szépségét nem tudtuk maradéktalanul kiélvezni, pedig gyönyörű, néhol meredek sziklákkal, néhol erdőkkel borított magas hegyek között kanyargott az út, közbe-közbe szép kis falucskák látszottak a távolból, ez a környék is nagyon hangulatos.
Kamenica felől értünk Lepoglava városkába, és itt is, továbbra is csak menet közben gyönyörködtünk a hely és a mögötte látszó magas hegyek szépségében. Megállni, sétálni nem volt már idő, hanem irány Varasd, azaz Varazdin. Aránylag ügyesen, nem túl haladós tempóban (elvégre ki tudja, hol van rendőr vagy kamera, és nagy volt a forgalom is) beértünk a városba, ahol végre olyan embertől kaptunk útbaigazítást, aki nemcsak ismeri a helyet, hanem angolul is jól beszél. Könnyen el is találtunk az ő instrukciói alapján Semovec falucskáig, ahol balra kellett kanyarodnunk.
Innentől viszont eléggé lehetetlen küldetéssé változott a magyar határ, Gola megtalálása. A határ közvetlen közelében az emberek kétségbeejtő módon, a sajátjukon kívül semmilyen használható nyelven nem beszélnek, és a helyismeret sem az erősségük. Egy életre megbántam, hogy nem vettem egy részletes nyomtatott térképet, lehetőleg kis helyen is használható lapozós atlaszt.
Ezekhez az utakhoz csak az 1:200000 vagy részletesebb lett volna a jó. A GPS nekem nem világom, mégis a nyomtatott térkép az igazi, ahol előre meg tudom nézni, merre kell menni. A hatás persze így sem garantált, de egy jó térképpel a zsebben valószínűleg többre mentünk volna, a hiányát legalábbis a leginkább ezen a részen éreztük.
Ennek a határmenti szakasznak egyetlen szép része volt: újfent a Dráva folyó, amin többször átkeltünk, és Perlak (Prelog) előtt egy jót motorozhattunk a partján a naplemente fényében.
