Első motoros túrám Horvátországban
Hát Csajok! Kezdve a mit vigyek magammal zárva a tengerszint magasságokkal… Na de ne ugorjak akkorát, 5 fő és én, 5 motorral.
Kedves kezdő Motoros Barátnőim!
Most írok, mert annyira friss, hogy alig lehet megemészteni. Ezért nagyon figyelnem kell, hogy ne csapongjak és ki ne maradjon semmi se. Írni nagyon szeretek, blogolni nem szoktam, ezért most szólok, hogy hosszú lesz.
Április 2-án szereztem meg a korlátlan jogsit, de most nem ezt szeretném elmesélni, hanem azt, hogy ma értem haza, egy 4 napos horvátországi motoros túráról.
A túra szervezőtől és a csapat többi tagjától is a túra előtt megkérdeztük, hogy nem gond-e, ha én friss jogsival vágnék bele, nem pedig utasként a párom mögött. Mindenki rábólintott.
Oké jó, mit vigyek magammal. Tudtam, hogy extrém fázós vagyok. A rétegek rajtam: tanga, Francia bugyi, Tapi nadrág, ahogy a lányom nevezi, én ezt inkább pics@ nadrágnak nevezném, egészlábas vastag kötött harisnya, cicanadrág, motoros farmernadrág. A harisnyanadrág és a cicanadrág közé gyapjú derék és vese melegítő (szomszédnénitől kapott), póló, hosszú ujjú, kapucnis testet követő melegítő felső, rá egy motoros derékmelegítő, hosszúszárú mellény, motoros kabát.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Akkor mindenki elképzelte ezt most maga elé ugye? Mentségemre legyen szólva, egyszer nem szóltam, hogy melegem van. Ha volt is, én azt szeretem, mármint azt a meleget. Nem, nem pállott be, pattogott ki, piroslott… Stb. 28 fokban sem. A kapucnit a sisak alá húzom a fejemre, a hajam miatt. Na külön szót érdemelne a hajviselet is, de nem most.
Este 7-8 között érkeztünk meg a szállásra, fürdés, és irány a város, vagyis egy textil edzőcipő, (ami lapítható és passzol) egy szebb nadrág, szebb kardigán, szebb póló, szempillaspirál, parfüm, fogkrém, fogkefe, fésű. Na és mi maradt otthon? Tusfürdő, Deo… Azt ott vettem. 5 db bugyi, 5 db zokni, abból többet teszek el mindig. Mert hát sose lehet tudni és naná, hogy a menstruációm is megjött reggelre, tampont se raktam el, azt is vettem.
Lett egy motoros hátizsákom, és egy 32 literes túraboxom. A túraboxok írják mennyi a maximális kg illetve sebesség, amit bír. Ez utóbb kiderült, többet is bír kg-ban és sebességben is.
Jövőben veszek dobozokat oldalra is, de üresen hagyom az tuti, hogy az otthoniaknak vásárolt ajándékoknak legyen helye bőven, mert hűtőmágneseken kívül nem nagyon volt már hely.
Ami hiányzott az egy combtáska, mert a kabátom belső zsebe kicsi, az oldalsó, külső zsebekbe nem merek semmi értékeset tenni, nehogy kirántsam és elveszítsek bármit is. Képes vagyok rá… Lendván vettem egy fülhallgatót, amit már este nem találtam meg, vagyis a parkolóban hagyhattam.
Eső elleni overál, egyiket motoros boltban vettünk, másikat rendeltük, ami nem érkezett meg időben, így kettőnkre jutott egy. Hálisten egy felsőt kaptunk kölcsön, ami kellett is, mert hazafelé elkapott minket az eső.
Na eddig még valaki elolvasta? Szuper, akkor ezt úgy nagyjából letudva.
Rövid átbeszélés, cipzár felállás, másodikként megyek én. Úton vagyunk, kezdeti bizonytalanság, az út széle miatt is, nagyobb oldaltávolságok a kamionoktól, turbulenciák… Emlékszik még mindenki, amit az oktatója mondott. Egyenetlen tempó, hol lassabb vagyok, hol gyorsabb, előttem lévő motoros holttereibe bekerülök, bár én látom, de ő engem nem, visszakapcsolások, de mennyibe vagyok?! Számolni szoktam, vagy gyorsan 6-ba fel aztán vissza le, de számolok akkor már magamba vissza, túl visszakapcsolt motor felbőgése, vagy utolsó lehelletét köhögő motor hangjai, eseténki lefulladásai.
De mindenki valahol elkezdte ugye?!
Úton vagyunk. Lassan, de haladunk. Ami nekem már úgyis egy tempó. Érzem a sós, párás levegő illatát, közeledünk… De még csak a pályáról érzem ezt, lehajtunk róla, hogy természetközelibb helyeken motorozzunk. Jönnek a kanyarok. Hát jó-jó, csak kicsit ne olyan mereven üljek már azon a motoron, mert a halálfélelmen kívül nem éreztem mást, jobbra szakadék, balra kanyar…. Vagy fordítva, végülis mindegy melyik oldalon, ha még emelkedik is a kanyar, vagy lejt.
Motorfék, hátsó fék, na de mennyire lépjek rá, meg mikor, előtte? Közben?! Visszakapcsol, de mennyit?! Nem emlékszem mit is tanultam a tanfolyamon… Szóval jönnek a helyzetek, amikre valahogyan reagálni kell… Vagy jól, vagy rosszul, nyomás alatt nő a pálma ugye?
Tapasztaltabbaktól kapom a tanácsokat, fejemben van a számtalan motoros videó, jobbosra ráérzek, balosok görcsösek, keresem a megfelelő üléspozíciót, szorítom a tankot, aztán lazán tartom, talpamat a pedálon hol lejjebb, feljebb helyezem, kormányt beljebb, kiljebb fogom, mutatóujjamat kinyújtom ívkövetés mutatása céljából, tekintet ugye, hova is nézzek pontosan (?!), mert akár egy teknős is sétálhat keresztül az úton kanyarban (ez tegnapi eset volt) kavicsok, foltok, aszfaltráncok… szóval csinálok én mindent is, miközben megyek egy cirka 70 km/órával, nem túl lemaradni a többiektől, de nem is túlvállalni magam… Káosz a fejben!
A túra alatt háztól házig kb 1800+ km-t vezettem. Mikor már a tököm is kivolt, elmentünk olyan hegyre, ahová, ha én azt előre tudom a parton mentem volna végig az tutifix. Hajtűkanyarok, de sok, nagyon sok hajtűkanyar… A körmodulok gyakorlása szinte gyerekjátéknak tűnt mellette. Mikor a balos körözést gyakoroltam és majdnem nekimentem a falnak csak a szegélyen fennt akadt a motor elsírtam magam.
Hát most is sikerült. Hogy közbe én szidtam mindent és mindenkit is, és csak az a dolog tartott vissza, hogy megálljak és leszálljak arról a k…. motorról, hogy az emelkedőn való elindulás sem megy… Illetve megy sokadik lefulladások után. Így hát rajta maradtam és tovább szitkozódtam.
Mikor felértem, hisztérikusan üvöltöztem, hogy a B, B, B meg van ez a poén? Amikor a riporter megkérdez egy férfit, hogy „Uram, mit választana, A ha feleségével egy…” és a válasz azonnal érkezik, hogy a B, a B. Mindegy mi a B lehetőség, de jobb lehet ennél.
Szóval felérve azt hittem nincs több kanyar, akkor még nem is gondoltam bele, hogy valahogy le is kell menni majd ott. Mikor megláttam a kanyarokat újra, már sírtam, index balra, leszáll motorról, kesztyű letép, sisak lekap és pánikroham tör rám… Kisírva kikiabálva magam, megnyugodva visszaszállok a motorra, és lassan elindultam a kanyargós lejtőn. Szállásra érkezvén üvegből ittam a pálinkát. Akkor még nem tudtam, hogy ez olyan bemelegítő szerpentin volt csak.
Következő nap szintén egy hegyi hajtűkanyaros napnak néztem elébe, de már tudtam, mire számítsak jobban is ment. Sőt jobban élveztem, mint rendes úton vezetni, még szűkebb még rosszabb minőségű hegyi út mégis élveztem. Biokovo hegység, legmagasabb csúcsa az 1762 méter magas Sveti Jure… Motorral és autóval egyaránt járható. Ott nálam valami leesett, koppant, átváltott.
Egy pillanatban azért csak benéztem valamit és úgy tudtam menteni a helyzetet, érteni kell ezen azt, hogy ne essek el, letértem az útról és a motor felfutott a gyepre, de ott valami szikla kő törmelék között, ami a földből nőtte ki magát az első kerék valami helyet csak talált és azon keresztül visszaugrottam az útra, mint valami cross motoros. Gyerekként járdáról az útra biztos ugrattatok már, na ez pont olyan volt, senki se látta, nem történt itt semmi kérem, haladjunk szépen tovább de nem izgultam, nem ijedtem meg, sőt…
Leértem éppségben bár az elbizakodottság veszélyes egy dolog nálam. Minden-minden jobban ment, jobban éreztem a motort, mint bármikor. Olyan boldog voltam, hogy sikongattam, ugráltam. Szóval tényleg kellenek a helyzetek, mert a ma megtett út a fejlődésben elért előrehaladás egyik szakasza.
Aztán hazafelé csak elkapott minket az eső… Esőben vezetés külön témát érdemel, de most elmegyek már aludni (hajnali fél 3 van).
A jövőbeli gurulásokig is sziasztok!
