fbpx

Elmarad a Debrecen Drive és a Magyar Motorépítő Bajnokság is

debrecen driveA járványügyi korlátozások miatt idén elmarad a májusra tervezett Debrecen Drive és így annak egyik fő eseménye, a Magyar Motorépítő Bajnokság is. A Campus Fesztiválról később döntenek

A programokat szervező Campus Nonprofit kft. igazgatója, Miklósvölgyi Péter pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Debrecen Drive – Minden ami gurul elnevezésű járműipari kiállítást első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal tavaly rendezték meg. A kétnapos rendezvényen több mint félezer járművet, a személyautók mellett kamionokat, buszokat, versenyautókat, oldtimereket, katonai, rendőrségi járműveket, motorokat és munkagépeket láthattak az érdeklődők, miközben naponta több alkalommal motoros és autós kaszkadőrök tartottak bemutatókat.

A koronavírus-járvány miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy az idei Debrecen Drive elmarad, a járműipari kiállítást majd jövő májusban rendezik meg ismét – jelezte Miklósvölgyi Péter, megjegyezve, hogy legnagyobb rendezvényük, az eredetileg július végére tervezett Campus Fesztivál megtartásáról még nem döntöttek.

Hozzátette: figyelemmel kísérik a járványügyi helyzettel összefüggő korlátozásokat, és legkésőbb június elején döntenek arról, lesz-e idén Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdőben.

Korábban a Devils MC, a Magyar Motorépítő Bajnokság szervezője is közleményt adott ki arról, hogy a Debrecen Drive keretein belül tervezett esemény szintén elhalasztásra kerül.

“Megterveztük, megszerveztük – és most bevégeztetett. Az impozáns környezeteben zajló, többtízezres látogatói létszámú Debrecen Drive fő eseményeként volt lehetőség, hogy a motorépítők 2020-ban egy verseny és kiállítás, a Magyar Motorépítő Bajnokság keretében megmutassák az alkotásaikat.

A vírus terjedésével szemmel láthatóan egyre kevésbé volt esély az akadálytalan lebonyolításra. A mai napon az idei Magyar Motorépítő Bajnokságot bizonytalan időre elhalasztjuk.

Azért fontos, hogy nem lemondjuk, hanem csak elhalasztjuk, mert még ha csak jövőre is lesz lehetőség a versenyre, azt a már eddig benevezett 40, és várhatóan végül összesen 70-80 épített motort mindenképpen versenyeztetni szeretnénk. Gratulálunk a motorépítők munkájához, ismét elképesztő alkotások készültek!

Vigyázzatok a környezetetek és a saját egészségetekre. Bizakodjunk benne, hogy a vérzivataros idők elmúltával az élet a lehető legjobban vissza tud zökkenni a régi kerékvágásába.

Devils MC

A Magyar Motorépítő Bajnokság szervezője.”

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x