Hírek

A BMW Motorrad a 2013-as Milipol kiállításon

bmw f 800 gtA 18. Milipol kiállításon, a BMW Motorrad hatósági motorkerékpárjai és speciális hatósági motorosruházata, illetve kiegészítői kínálatával jelent meg Párizsban.

A november 19-22. között megrendezett kiállításon, a boxermotoros BMW R 1200 RT mellett a soros, kéthengeres erőforrással szerelt F 800 GT és F 700 GS is megtekinthették az érdeklődők.

A hathengeres K 1600 GT és a C 600 Sport robogó formájában pedig két, a BMW Motorrad Hollandia szakembereivel együttműködésben készült motorkerékpár volt látható a standon.

A BMW Motorrad immár több mint 85 esztendeje aktív szereplője a hatósági motorkerékpárok piacának, s a hetvenes évek óta már 130 ezer speciális motorkerékpárt szállított ki több mint 150 ország hatóságainak.

E tekintélyes számadat már önmagában is egyértelműen igazolja a BMW Motorrad modelljeinek sokoldalúságát és kiemelkedő megbízhatóságát.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A C 600 Sport a nagyközönség előtt a 2013-as Milipol alkalmával bemutatkozó hatósági kivitele a városközpontok forgalmára, illetve alapvetően a városi környezetre tervezett rendőrségi motorkerékpárként speciális színösszeállítással, első és hátsó megkülönböztető fényszórókkal, valamint szirénával és kiegészítő kapcsolóval készült. Elől robusztus bukócső gondoskodik a mostoha üzemi körülmények között is hatékony védelemről.

A BMW C evolution hatósági kivitelének tanulmányával a BMW Motorrad izgalmas kitekintést kínált a Milipol 2013 alkalmával, hogy milyen lehet a jövő elektromos hajtású robogója rendőrségi-, mentő- és kísérő-feladatok modern és megbízható partnereként.

A BMW Motorrad jelenleg vizsgálja, mennyiben lehetnek alkalmasak az elektromos motorkerékpárok hatósági használatra, illetve hogyan valósíthatók meg ezen alkalmazások a gyakorlatban.

A néhány hónapja a Frankfurti Autószalonon bemutatott, új C evolution műszaki alapjain, e dinamikus és környezetkímélő tanulmány a hatósági alkalmazások speciális igényei szerint kialakított koncepció, a nagyvárosi környezetben is sokrétű használhatósággal és széles körű bevethetőséggel.

A C evolution magas színvonalú menetdinamikai képességeit a nulla károsanyag-kibocsátású járművek előnyeivel ötvözi. 11 kW (15 LE) névleges teljesítményre méretezett elektromos motorja 35 kW (47,5 LE) maximális teljesítményre képes. A C evolution végsebességét 120 kilométer/óránál határolja le az elektronika, gyorsulásértékei pedig a legtöbb 600 köbcentiméteres vagy még nagyobb hengerűrtartalmú nagyrobogóét is felülmúlják.

Az akkumulátor bőséges, 8 kWh kapacitása akár száz kilométer hatótávot is lehetővé tesz, töltése pedig egyszerűen a háztartási elektromos hálózatról is elvégezhető. A teljesen lemerült akkumulátor 12 A áramerősséggel mintegy négy óra alatt tölthető fel a 220 voltos hálózatból, ami 16 amperen nagyjából három órát igényel. A BMW Motorrad „Biztonság 360 fokban” koncepciója jegyében a C evolution – mint a BMW Motorrad összes motorkerékpárja – már szériakivitelében blokkolásgátló berendezéssel (ABS) készül.

A BMW Motorrad minden hatóságok számára készült modelljéhez gyári extrafelszerelések és kiegészítők – kifejezetten ezen alkalmazásokra kifejlesztett – programja áll rendelkezésre. Legyen szó a rendőrség, a vámhatóság, műszaki segélynyújtás, a tűzoltóság, a honvédség, a kormányőrség vagy éppen speciális szállítmányok kíséretének motorkerékpárjairól, a BMW Motorrad e területen rendelkezésre álló sok évtizedes tapasztalatai alapján mindenkor testre szabott megoldásokkal kínálhatja járműveit. A BMW Motorrad modelljei így hatósági kiviteleikben is a legkülönfélébb alkalmazásokra specifikálhatók.

Az extrafelszereléseket a motorkerékpárok sorozatgyártása során építik be, így a másutt szokásos utólagos be- és átépítésekkel vagy akár egyedi gyártásokkal szemben itt gyári folyamatok garantálják a járművek folyamatosan magas minőségi színvonalát. A BMW Motorrad hatósági alkalmazásokra készülő motorkerékpárjait úgy tervezik, hogy világszerte megfeleljenek a hatósági alkalmazások szigorú EMV-követelményeinek.

A hatósági igények nagy hagyományokra visszatekintő kiszolgálójaként a BMW Motorrad Airflow és Polizei 5 motorosruháit is bemutatta a 2013-as Milipolon, az Airflow és Allround kesztyűkkel illetve csizmákkal, valamint a System 6 EVO bukósisakkal együtt.bmw f 700 gsbmw c evolution

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük