HírekKultúraMotoros zene

Dorothy – tépik a húrokat, törik a verőket

Milyen dalokat játszatok a koncerteken?

Dodo: ─ Nagyrészt a saját dalokra megyünk rá, már az elejétől megbeszéltünk, hogy ezzel is szeretnénk indítani. De persze van egy pár feldolgozás, amiket előadunk. Ez is egy nehéz választás mindig, mert annyira különbözik a zenei ízlésünk, de már beletörődtünk, hogy egyetlen közös pont van, a Tankcsapda, úgyhogy már nem is kérdés, kitől játszunk. De folyamatosan újítunk egy-egy saját számmal a koncerteken.

Hány saját dalotok van már, és hogyan születnek?

Brigi: ─ Hat saját számot viszünk most színpadra, de folyamatosan íródnak az újak. Ez úgy szokott kinézni, hogy valamelyikünknek van egy ötlete, egy témája, amit megmutat a többieknek. Van, amire rögtön ráérzünk és jönnek is rá az elképzelések, de van, amit noszogatni kell. De lényegében a „dobjuk be a közösbe és válogassunk közülük” módszerrel készülnek a dalok.

Beindult a szekér, úgy érzitek? Láttam, azért jó pár koncertetek lesz márciusban.

Klo: ─ Máshogy fogalmaznék. Változott sok minden körülöttünk az elmúlt 1,5 évben, mondhatni rohamtempóban történnek velünk jobbnál jobb dolgok. Kétség nem fér hozzá, hogy nagyon szerencsések vagyunk, emellett persze sok munka, energia, idő (…és a többi) van benne a banda minden tagjának a részéről, hogy a Dorothy egy működő- és színpadképes zenekar legyen. Tavasszal a Road lemezbemutató turnéjának egyik vendégzenekara leszünk. Ez nagy lehetőség, hiszen sok városba eljutunk majd, ahol eddig még nem játszottunk. Ezerrel készülünk a turnéra, próbálunk, és közben írjuk az új dalokat, tehát „toljuk a szekeret”, hogy menjen…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

November elején jelent meg az első klipetek, a Fejjel lefelé című számból. Ezt mikor forgattátok? A deszkás „háttér” honnan jött a videoban?

Klo: ─ A klipet pontosan 2012. szeptember 9-én forgattuk, Gyöngyösön, sok helyi tehetséges fiatal sportoló közreműködésével. A srácok hősök voltak, vezényszóra gurultak egész nap mögöttünk a borzasztó hőségben. A háttér, a helyszín adódik a dalszövegből… Fejjel lefelé – ami érheti az embert sport közben, de akár a magánéletben is… Mi itt az elsőt emeltük ki, ilyen egyszerű a magyarázat.

A motorozással hogy álltok?

Dodo: ─ Nekem a kis robogók jöttek be mindig. Itthon van egy Veterán, azzal szoktam száguldozni a faluban maximum sebességgel. Sajnos jogsim nincs… De szeretek vezetni! Amik még tetszenek, de inkább külsőre, azok a chopperek. Megnéznék élőben egy párat szívesen, főleg a különlegesebbeket. Nem tudom, a quad a motorok csoportjába tartozik, vagy sem, hiszen nem vagyok jártas a témában, de azt is próbáltam párszor dirt pályán. Az igazi szabadság volt!

Brigi: ─ Én is imádom a choppereket, de sajnos még nem vezethetek ilyen nagy motorokat, mivel felemelték a korhatárt a jogsi megszerzéséhez… De amint elég idős leszek, belevágok! Addig pedig elautózgatok…

Klo: ─ Eddig csak robogót vezettem, volt is egy emlékezetes esésem vele… Illetve ültem nagyobb motorokon is, de csak utasként. Tervezem, hogy nagymotorra is megszerzem a jogsit, már csak a mikor a kérdés.

Szerencsés turnét és jogosítvány-szerzést kívánunk a csajoknak – mindkét dolog kemény meló, de remek érzés.dorothydorothy2dorothy5dorothy4dorothy1

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük