fbpx
Impact-Site-Verification: -1707407557
CsajokMotoros csajok

Brigike: Már nagyon várom a nyarat is mert végre lehet MOTOROZNI!!!

brigi 01Az egész család motorozik, nem is csoda engem is elkapott a motorok utáni érdeklődés.

Brigi vagyok 13 éves. Andornaktályán élek 4 tagú családommal. Már kicsi korom óta érdeklődöm az autók és a motorok után.

5-6 éves lehettem, mikor apával ülhettem egy még nekem hatalmasnak tűnő MZ-n. Eddig még csak utas voltam, de 2 éve már motoros lettem. Imádok motorozni, de sajnos elég kevés az időm a tanulás és a suli mellett. Egészen véletlenül kaptam motort…

2006-ban a testvérem ballagott az általánosból, és mamám elvitte Rómába. Mikor kivittük őket a repülőtérre még nem is sejtettem semmit. Apukám nézegetett egy hirdetőújságot és látott egy közeli hirdetést. Azt mondta, hogy menjünk ki és nézzük meg. Kimentünk, kipróbáltam és megvettük.

Szinte 2 napig fel sem tudtam fogni az egészet. Azóta tart ez a motoros mánia. Egy Malaguti Grizzlyn járom a földutakat. Imádok eső után menni, mert izgalmas új dolgokat tanulhatok a motorról és persze a motorozásról is. Mára már ,,elég jó” vagyok, de eleinte még nagyon bizonytalan voltam.

Szoktunk motorostalálkozókra járni, és ott is imádok a motorok között nézelődni. Ha lehetőségem adódik, akkor a motorostalálkozókon is megyek pár kört. Egyik nagy élményem volt, mikor apával mentem motorozni. Egy élég meredek hegyre kellett felmenni, ami eleinte nem ment, mivel nagyon féltem (tériszonyom van)! 🙂 De végül sikerült egy jókora ,,eldőlés ” után.

Már nagyon várom, hogy letehessem a moped-es jogsit. Kíváncsi vagyok milyen lehet krosszról aszfaltra átszokni. Már nagyon várom a nyarat is mert végre lehet MOTOROZNI!!!!!! Remélem még nagyon, de tényleg nagyon sokat tudok tanulni a motorokról és a motorozásról.

Azoknak a csajoknak pedig, akik még nem ültek motoron üzenem: sürgősen próbálja ki, mert eszméletlen!!!

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x