EseményekMotoros túra

Bike Maraton 2014

 

Első szakasz: Váci út – Vác felé – Dunakeszi – Csomád mellett elhaladva – rengeteg vasúti átjáró után – Nógrád megyében csalinkázás – Balassagyarmat – majd Szlovákia szerpentinjei – vissza Magyarországra – Rudabánya – Eger.

Ez a nap nem volt egyszerű!

Amíg a magyarországi szakaszon voltunk, sütött a nap, szép idő volt. Élveztük a tájat, a kanyarokat. Ahogy átléptünk Szlovákia területére a nyakunkba szakadt a világ. Valahogy az addig izgalmas és élvezetes kanyarok egyszerre félelmetesen csúszósak, nyálkásak, vizesek és véget nem érők lettek. Hisztisen markoltam a kormányt a fehér aszfaltos, hajtűkanyarokkal teli szakaszon.

Párom szerencséjére lemerült a sisakom, így nem kellett végighallgatnia a nyafogós szitkozódós hisztimet arról, hogy mi a fenét keresek én itt… a pasik világában… Mert hát ez az ő terepük, az ő versenyük… no de pont ezért kell megcsinálnom, végigmenni ezen a hátamközepére nem kívánt szakaszon. Ilyen gondolatokkal a fejemben gurultam és hirtelen vége lett a gyilokútnak. Újra élveztem az utat és persze marha büszke voltam magamra, hogy átjutottam.

Ezen a Szlovák szakaszon nagyon rafkós itinerek voltak, meg is lett az eredménye! Egy-két csapat úgy eltévedt, hogy alig találtak vissza. Komplett ellenőrző pontokat és szakaszokat hagytak ki. Volt itt minden: hajtottunk át romatelepen, kerestünk cipős házat (ahol a ház falára voltak felszegelve a cipők), meglátogattuk Sámuelt és végül beértünk a várva várt pihenőhelyre, Egerbe.

Itt aztán megfáradva, elázva, sárosan lerogytunk vacsizni és focit nézni. Alig vártam, hogy ágyat érjek! Zizgett mindenem, sajgott a fenekem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Másnap reggeli induláskor örültem igazán a 22-es rajtszámnak, mert ráérősen felkeltünk, kávéztunk és letörölgettük a csurompárás motorunkat. Egy nagyon jó kis kanyargós szakasszal kezdtünk. Nem esett, jó volt az út, motoros el sem képzelhet szebb időt túrára. Nagyon szuper volt! De semmi olyan horror nem volt benne, mint az előző napiban. Szóval élveztük a motorozást, próbáltuk tartani az átlagsebességet – ami nem volt egyszerű, mert ugye nem láttuk, csak ha megálltunk és leállítottam a programot.

Sajnos az ezt követő szakasz maga volt a motorosok réme! Egyenes-egyenes-egyenes. Hosszú-hosszú véget nem érő egyenes. Alig vártam hogy beérjünk a célba Cegléden!

Eger – Felsőtárkány – Parasznya – Dédestapolcsány – Csernely – Szilvásvárad – Egercsehi – Terpes – Jászberény – Farmos – Cegléd (Cél).

Végülis a 18. helyre futotta az erőnkből, 84 hibaponttal. Az első helyezett két Hondás fiú lett, 10 hibaponttal, akiknek a mottója: Nem kell ide turaenduro. Az utolsó helyen 186 hibapont született.

Nagyon élveztem a versenyt (még ha néha kis is akadtam)! Fárasztó, nehéz, gyönyörű kihívás. Próbáljátok ki!

bmw bike maraton 2014 01bmw bike maraton 2014 02bmw bike maraton 2014 04bmw bike maraton 2014 05bmw bike maraton 2014 06bmw bike maraton 2014 07bmw bike maraton 2014 08bmw bike maraton 2014 23bmw bike maraton 2014 43

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük