Anya
35 éves, kétgyerekes anyuka vagyok. A mindennapjaimban kezelem a pácienseimet (fogorvos is vagyok), vezetgetem a kis cégemet, …na meg a háztartást a két kis csajjal, akik 12 és 5 évesek. Szóval hajtom a „mókuskereket”, ahogy mondani szokás.
A férjemmel immár 17 éve jól érezzük egymást. Õ teljesen motor őrült, a mindennapi városi motorozásban nagyon profi. A lakásunk állandóan tele van motoros magazinokkal, és hétvégenként a MotoGP zümmögése hallatszik a TV-ből. Túrázni, motoros találkozókra nem járt el a férjem, hiszen ott voltunk mi, a családja, de főleg én, mint visszatartó erő. Úgy gondoltam, hogy ez a „motordolog”, túl veszélyes és egyébként is drága hobbi. Mondtam is az Emberemnek, hogy jó lesz neki a kis 125-ös Aprilia robogó a városban poroszkálni.
Aztán tavaly tavasszal elegem lett az éveken át hallgatott sirámból, hogy: „Mikor lehet már nekem egy normális motorom!?” És hozzájárultam, hogy a családi kasszánkból kiszakítsunk a „normális motorra”. Leírhatatlan boldogság terült el a párom ábrázatán erre, és lázas kutatásba fogott az interneten. Nem gondoltam volna, hogy ezzel ekkora örömet okozok neki, ugyanakkor valamiért féltékeny és rettentően kíváncsi lettem, hogy mi az isten olyan élvezetes ebben az egészben.
Aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, gyorsan beiratkoztam egy motoros tanfolyamra. Bár nagyon féltem, úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen módja, hogy megtudjam amit akartam. Kissé hülyén éreztem magam a húszéves srácok között, és azt már nem is írom le hányszor kellet a WC-re mennem az első tanpályás óra előtt.
Egy 125-ös MZ-n kezdtem motoros tanulmányaimat, amiről csupán a cipőm orrának a hegye ért csak le. Mindenki a pályán, de leginkább én voltam a legjobban meglepődve, amikor egy óra gyakorlás után hibátlanul megcsináltam a bóják között az 1. számú feladatot. Az oktató közölte: „Hát akkor a jövő héten rutinvizsga!”
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Anya profiljaAz sem mellékes, hogy micsoda érzés volt első alkalommal az úton, mikor már végre 3-as fölé gangoltam! Be kell valljam, hogy nem nagyon kellett az oktatónak noszogatnia, hogy menjek már gyorsabban. Végül mindenféle plusz órák nélkül, pik-pak meglett a jogsim.
Az Emberem attól kezdve nem csak boldogabb, de rettenetesen büszke is rám. Persze egyéb családtagoktól hideget is kaptam (pl. anyósomtól), hogy „egy kétgyerekes anyukának nem való a motorozás”. Erről egy mondás jut az eszembe, amit egy filmben hallottam: A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenki tudja, hogy van a másiknak, de senki sem kíváncsi rá.
Aztán szinte egyszerre vettük meg a két motort: egy Kawasaki ER 5, és az enyém egy Suzuki LS 650-es. Merthogy nekem a chopperek tetszenek, főleg azért, mert teletalppal leér róluk a lábam!
Azóta együtt motorozgatunk, túrázgatunk, motoros találkozókra megyünk, stb. A nagyobbik lányunk már 7 éves kora óta „utaskodik” az apja mögött, így aztán sokszor családi motorozást is rendezünk.
Én pedig élvezem, hogy én vagyok itthon az Istennő, drukkolunk a Talmának, a pirosnál begyűjtöm a pasik elismerő pillantásait, tervezgetem, hogy mi lesz a következő motorom, a szerelővel már igen nagy szakértelemmel tárgyalok, de legjobban azt élvezem, amikor egy jól sikerült kanyarból kigyorsítok. Egyszóval azt hiszem, most már tudom, mi lehet az, amiért annyira rajongani lehet a motorozásban.
Puszi csajok!
