Bánfi Julianna – motorszerelő és -versenyző
− A családod hogy áll ehhez a dologhoz? Gondolom, nagyon féltenek, de ugyanakkor büszkék rád…
− Igen, ahogy mondod: büszkék és féltenek is. Anyu minden versenyemen ott van. Szerencsére elesni még nem látott. A párom szintén részt vesz a megmérettetéseimen – ő jobban izgul, mint én, nagyon félt.
− Hol és mikor lesz a következő „meccsed”?
− Három verseny van még hátra: július 13-14. Brezova, augusztus 3-4. Kakucs, és szeptember 14-15. egyelőre ismeretlen helyszínen.
− Mi az a motiváló erő, ami hajt a versenyeken?
− Hatalmas bizonyítási vágy visz előre. Tavaly sajnos nem volt „ellenfelem”, akivel küzdhettem volna, így mindig egyedül róttam a köröket a mezőny végén. Idén már van kivel harcolni, ez is nagyon motiváló. Ha tudom, hogy valaki mögöttem jön, és a helyemre pályázik, vagy előttem megy közvetlenül, és hajtok a pozíciójára, akkor nagyon bele tudok lendülni a dolgokba.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
− Hogyan készülsz fel egy-egy megmérettetésre?
− Sajnos a motoros edzések idén kissé kimaradtak az életemből, úgyhogy csak mentálisan és fizikailag készülök. Egész télen kondiztam ezerrel, most meg ami épp adódik (bringa, futás stb).
− Vannak motorversenyző példaképeid?
− Egy magyar motorversenyző hölgyet tudok említeni, méghozzá Karalyos Évát. Nagyon tisztelem azért, hogy a mai napig versenyez. Én is ilyen szeretnék lenni sok-sok év múlva!
− Ezen kívül mi a célod a jövőre nézve?
− Amíg a kupasorozat megrendezésére lehetőségünk van, addig biztos versenyzek.
− A magánéletben mennyit motorozol? Jársz esetleg motoros találkozókra?
− Tavasztól-őszig napi szinten használom a motoromat, kisebb-nagyobb körökre. A motoros találkozókon egy ideje nem tudok részt venni a versenyek miatt, de idén megpróbálok egy-kettőre elmenni.
Ritka az olyan ember, aki azt művelheti, amit szeret, s teljesen annak szentelheti az életét. Példaértékű történet Juliannáé, s csak további sikereket tudunk kívánni neki!