Hírek

A popdíva Fat Boyt választott

pink stage fashions 03 600x400Pink alapvetően vakmerő lány. Sok mindent kipróbált már életében, még akkor is, ha esélyes volt a pofára esés.

Alecia Moore, művésznevén Pink, akit a popvilág amúgy is extravagáns külsejéről, húsznál több tetoválásáról, rózsaszín hajáról és polgárpukkasztó szövegeiről ismer, nemrégiben úgy döntött, hogy kipróbálja, milyen a világ két keréken. A művésznő mindig tudta, hogy kell megfogni a közönséget, így nem csoda, hogy immár túl van 23 millió eladott lemezen, és kétszer is Grammy díjjal értékelték munkásságát.

A motorozás nem állt távol tőle, édesapjával már gyerekkora óta motorozott, és férje, Carey Hart – akivel tavaly Costa Ricán kötött házasságot egy romantikus ceremónia keretében – sikeres motokrossz versenyző. A motorozásra sűrű programja, nemzetközi fellépései mellett is mindig szakít időt Triumph motorkerékpárja nyergében, hiszen ahogy ő fogalmaz, ez tartja egyensúlyban életét. A motorozás az egyik legkellemesebb kikapcsolódás számára.

Kedvenc túraútvonala természetesen Amerikában van, Pennsylvánia államban, kedvenc időszaka a motorozás szempontjából pedig nyár vége-ősz eleje, amikor a fák kezdik lehullatni leveleiket, és az erdőknek finom avarillata van. Ilyenkor általában a családdal motoroznak, hiszen férje és édesapja mellett fivére is velük tart, hogy teljesen komplett legyen a csapat. A választása ezúttal azért a Harley-Davidson-ra esett, mert szerinte ez az a márka, amely leginkább sugallja azt a szabadságot, és életérzést, amit a motorozás neki is jelent.

0201 pink motorcycle pcnPink tanácsa mindazoknak a hölgyeknek, akiket foglalkoztat a motorozás gondolata, hogy legyenek önmaguk, tegyék azt, amit szeretnének. Ne hagyják, hogy beletuszkolják őket valami sztereotípiába, és soha ne mérjék magukat másokhoz.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

normal Alecia Moore

pink 36403.largeslideshow

 
 
 
 

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük