EseményekMotorkiállítás

Az igazi motorosok ünnepe

padova07 08A padovai vásárváros ad otthont ezen a hétvégén az idei év első nagy európai motorkerékpár szakkiállításának, amelyre hatalmas számban várják az érdeklődőket. A szervezők a tavalyi 100 000 látogatónál idén sokkal többre számítanak, hiszen itt találkozhatnak először a motor fanatikusok, és a motorkerékpáros szakma jeles képviselői.

 

Január 19-21. között több mint 60 000 négyzetméternyi fedett-, és 30 000 négyzetméter szabad területet foglalnak majd el a motoros cégek a Padova Fiere területén. A 13. alkalommal megrendezett Bike Expo különleges csemegénk számít a motoros kiállítások között, hiszen itt elsősorban a kiegészítőket gyártó és forgalmazó vállalkozások jelennek meg legnagyobb számban.

Ezért is számít nagy újságnak, hogy a 2006. őszi nagy kiállításdömping után mégis tiszteletét teszi Padovában a Honda Italia, és kiállítják az Olaszországban gyártott Hornet 600 2007YM modellt is. E mellett még sok más nagy motorkerékpár-márka, mint a Bimota, BMW, Ducati, Harley-Davidson, Kawasaki, Malaguti, Polaris, Suzuki, Sym, Triumph és a Yamaha is megjeelenik.

A kiegészítőgyártókat olyan cégek képviselik majd, mint az AGV, Arrow, Andreani, Bardhal, Barracuda, Berik, Bettella, Braking, Cellular Italia, Cobra, Dell’Orto, Giannelli, Italspares, K2 Oil, Lightech, Marvic, Madif, MotoOne, Oxtar, Paioli e UFO Plast, és még sokan mások. A 11-es pavilonban pedig azok a cégek jelennek majd meg, akik az olasz dizájnerek versenyébe nevezték be termékeiket. Az idén második alkalommal meghirdetett versenynek Olaszország szerte hatalmas sikere volt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A pavilonok közül kettőt kizárólag a custom motoroknak szentelnek, itt jelennek majd meg az utángyártott alkatrészeket és különleges kiegészítőket készítő nagy raktáráruházak, és műhelyek, kezdve a DNA-val, majd sorban a többiek: Custom Chrome Europe, Gray Indian Collection, MapamW&W, és a Zodiac.

A nagy cégek mellett ezekben a pavilonokban is találkozhatunk a kisebb műhelyekkel Európa szinte minden országából, így lesznek holland, német, spanyol és svájci építők, akik nem csak alkatrészeiket, hanem gyönyörű, egyedi motorkerékpárjaikat is elhozzák a kiállításra. A mezőny annál is inkább igen erős lesz, mivel itt rendezik meg a 2007-es Motorépítő Világbajnokság olasz selejtezőjét. Itt derül ki, hogy melyik motorok juthatnak tovább, hogy megmérkőzzenek a világ legjobb építésének és építőjének járó címért ebben az évben.

Még több kép a galériában A kiállítás szabad területén látványos show műsorokat, versenyeket (pl. Yamaha R6 kupa) láthatnak a nézők, és a három nap alatt bármerre néznek, motoros hírességekkel és persze gyönyörű hoszteszhölgyekkel találkozhatnak az érdeklődők.padova07 04padova07 06padova07 11

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük