Az almafröccs a mi borunk – Motoros túra a nyugati országrészben
Meguntuk már, hogy a környező országok tengerpartjain, benzinkútjain vagy autópálya fizetőkapuinál levesznek. Unalmas, amikor a pénzünkért még jó pofát sem vágnak, és még mi lehetünk hálásak azért, hogy ott lehetünk.
Közben itthon egyre szaporodnak a jobbnál-jobb fürdők, strandok és vendéglátó helyek, egyre igényesebb a kiszolgálás, és nem kell félezer kilométert utazni sem, így az összes benzint hasznosan használjuk fel. Úgy döntöttünk, idén itthon költjük el a pénzünket!
Az sem mellékes szempont, hogy az ország különböző részein lakó ismerősök, rokonok, barátok és haverok, akik mindig invitálnak, folyton csak azt hallgatják, hogy persze-persze, majd meglátogatunk, ha lesz egy kis időnk. Pedig mi másra való a motor, mint bejárni nyergében az országot, hogy találkozhassunk a rég nem látott emberekkel. Nos, ezúttal jó pár adósságunkat is leróttuk ezzel a túrával.
Lehet, hogy egyeseknek „keselyűsködésnek” tűnik, de mi határozottan úgy éreztük, hogy vendéglátóink örültek, hogy náluk töltöttünk egy-két éjszakát. És mi is örültünk, hogy nem kellett a szállásért fizetni. Persze szem előtt tartottuk azt a bölcsességet, hogy „A vendég olyan, mint a hal: három nap után már büdös.” Így aztán egy helyen kettőnél többet nem aludtunk.
Egyébként a szállásköltséget az egész túra alatt megúsztuk. Igaz, nincsenek nagy igényeink, a motorozás számunkra nem a luxusról szól. Volt nálunk sátor, matrac és hálózsák, tehát nem estünk kétségbe, amikor vadkempingezni kellett. Viszont nem győztünk hálálkodni, mikor full extrás apartmant kaptunk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Még több kép a galériában
A túrát egyébként végig a spontaneitás jellemezte. Utoljára tinikoromban volt ilyenben részem, amikor stoppal bejártuk Olaszországot a barátnőimmel. Hihetetlen jó érzés volt, hogy arra mentünk, amerre akartunk, és kíváncsian vártuk, hogy mi történik velünk a következő nap. Így út közben, szinte magától alakult a program. A következő szálláshelyünk mindig csak aznap derült ki, napközben pedig vígan dúdoltuk a motoron a Csavargódalt: „Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel…”
A terv csak annyi volt, hogy körülnézünk a nyugati országrészben. Motorral még csak én jártam az Őrségben, de akkor nagyon beteg voltam, lázasan, torokgyulladással nem tudtam kiélvezni a táj szépségeit. Egyébként is mindannyian kíváncsiak voltunk Zala gyönyörű, dimbes-dombos útjaira, zöld erdőire, de például a Fertő-tó környékén még egyikőnk sem járt. Mindenkinek voltak a fejében dolgok, amiket meg kell nézni, és a telefonjában számok – az enyémben főleg motoros lányoké -, akiket fel lehet hívni akár a szállás, akár egy kis helyi idegenvezetés miatt.
Az első három napon úgy tűnt, a nyugati túrából Zalaegerszeg-túra lesz… első szállásunk Zalaegerszegen, a második kettő Gellénházán (Zeg-től kb. 20 km-re) volt, mindkettő régi motoros-csajos ismeretség révén. Abból a szempontból viszont praktikusnak bizonyult ez a megoldás, hogy csillagtúra-szerűen bejárhattuk a környéket, és nem kellett minden reggel ismét felpakolni a motort.
