Hírek

A nagyi motoros boltja

a nagyi motoros boltja 03Egy floridai nagymami, Kathy Tolleson nem sokat teketóriázott akkor, mikor elhatározta, hogy saját kedvtelését más kalandvágyó nővel megossza. Egy szép napon úgy döntött, hogy nemes egyszerűséggel nyit egy saját motoros boltot, és ilyen formán hirdeti majd az igét, azaz népszerűsíti a motorozást.

Kathy számára a motorozás testesíti meg a szabadságot és a kalandot. „Mindig is szerettem a motorokat, egészen kislánykorom óta,” mesélte Tolleson, aki egy gyorsbeszédű és fürge asszony. Észak-Minnesotában, vidéken született és nevelkedett, és itt ismerkedett meg a motorozással is. Az első megtett kör után a kis Kathy azonnal beleszeretett ebbe a mókába.

Kicsit több, mint négy évtizeddel később döntötte el, hogy szenvedélyét egy jól menő vállalkozás beindításával egészíti ki, így megoszthatja saját független és szabad szellemiségét a kezdő motoros nők között.

2008-ban a tizenháromszoros nagyi Daytona Beach-en megalapította a Roar Motorcycles for Women nevű üzletét, mely átalakításokat is végző szervizeléssel, és olyan motoros cuccok, illetve motorkerékpárok értékesítésével foglalkozik, melyek kimondottan nők számára készültek.

A hivatalos megnyitót a Daytona Bike Week ideje alatt tartották meg, amikor motorosok ezrei nyüzsögnek a környéken. Tolleson, aki most 57 éves, azóta rendszeres látogatója ennek a hatalmas motoros bulinak, mióta Daytona Beach-re költözött, ami 23 éve volt. A Roar indulásához Tolleson 500 000 dollár hitelt vett fel bankjától, melynek fedezete a férjével, Rodney Tollesonnal közösen birtokolt ingatlanuk volt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A kezdeti nehézségek leküzdése után a Roar immár hét alkalmazottjával nők tulajdonában lévő motorokat épít át, melyeknek ilyen formában adnak egyedi megjelenést. A munkában nagy segítség számukra a motorépítő és tervező Gary Lyons és az airbrush művész, Fern Gadd. Néhány alkotásuknak még misztikus nevet is adnak, mint pl. a Deep Purple Ice, vagy a Root Beer Float.

„Az összes, általunk átépített motor személyre szóló,” meséli Tolleson. „ A munkánk az, hogy a női motorosok számára olyan gépeket készítsünk, melyeket egyediek. Olyan motorokat alkotunk melyek méretükben, stílusukban és szépségükben is vonzóbbak a nők számára.”

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, Tolleson az eladóit időről-időre elviszi a szakmában tevékenykedő vállalkozásokhoz, hogy onnan is inspirációt merítsenek. Az alkalmazottak ilyenkor megfigyelik többek között, hogy hogyan, milyen sorrendben, elrendezésben kell a cipőket, ruhákat, ékszereket kirakni a polcokra, kirakatokba, hogy jobban vonzzák a női tekinteteket. Miután visszatérnek a Roar bemutatótermébe, azonnal ki is próbálják a csábító praktikákat.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük