fbpx

A MAMI feljebb váltott – már egyetemi végzettséget is kaphatsz

mami hreFebruár elején már lezárult a jelentkezés a MAMI új, Integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök egyetemi képzésére, és Talma idén is ott lesz a tanulók között.

Tavaly már beszámoltunk róla, hogy a MAMI szakközépiskola a győri Széchenyi István Egyetemmel összefogva egyetemi szintű képzést indított, ahol a jövő versenymérnökeit képzik majd. Az első évfolyam egyfajta tesztüzemben zajlott, a kikerülő tanulók – ahogy Talmácsi Gábor gyorsasági motoros világbajnokunk is – a későbbiekben oktatóként vesznek majd részt az iskola munkájában.

Fontos tudni, hogy a versenymérnök képzés nem motorszerelő képzés! A versenymérnök képzésen azzal foglalkoznak, hogy egy verseny járművet – és nem feltétlenül csak egy motorkerékpárt, hanem versenyautót is – és egy csapatot hogyan kell üzemeltetni.

További elsajátítandó a képzés során, hogy a csapatnak-csapattagoknak milyen feladataik vannak annak elérése érdekében, hogy a versenyző fel tudjon állni a rajtrácsra, netalántán a dobogóra.

Minden félév teljesítéséhez előírás legalább egy magyar bajnoki és legalább egy nemzetközi versenyen való részvétel, ami tényleges versenymérnöki munkát jelent. Ehhez magát a csapatot a MAMI biztosítja a HR Racing Team révén.

A www.mami.hu oldalán a következő olvasható:

„Közel öt éves előkészítő munkával a Széchenyi István Egyetem Audi Karának Járműfejlesztési Tanszéke és a MAMI SZKI közösen 2019 februárjában sikeresen elindította az Integrált motorkerékpár- versenyszakmérnöki képzést.

Vár a MAMI! Legyél te is motorkerékpár-szerelő!

A képzés egyesíti a motorkerékpár-szerelő képzés, a versenyszerelő képzés, a motorversenyzés és ezen belül az utánpótlás nevelés és a felsőoktatás, kutatás/fejlesztés előnyeit, hogy a rendszerben alkalmazott eszközök, technológiák, tudásbázisok minél több szereplő számára biztosítsák a színvonalas előrelépés lehetőségeit.

A gyakorlatcentrikus oktatási program záloga annak, hogy a megszerzett tudással a versenypályákon, teszteken, tesztmérnöki feladatokon gyors, hatékony és eredménycentrikus mérnöki tudást szerezzenek a végzett hallgatók.

További felvételi információk az egyetem oldalán olvashatók.”

Ha képzésekkel kapcsolatban bármilyen további kérdésed van, akkor látogass el a mami.hu weboldalára, ahol megtalálod a telefonszámot és az email címet. Ezeken tudsz érdeklődni.

CsamShop motoros pólók 2023 május

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x