87 éves korában elhunyt a elhunyt a legendás Motorcycle Mary
87 éves korában, alig néhány héttel 88. születésnapja előtt elhunyt a legendás motorversenyző, Mary McGee. Ő volt az első személy, aki egyedül versenyzett a Baja 500-on. Az első nő, aki országúti és motokrossz versenyen indult Amerikában. Az első nő, aki célba ért a Baja 1000-en… túl sok elsőt lehetne felsorolni!
Mary McGee 1936. december 12-én született Juneau-ban, Alaszkában, az Egyesült Államokban. Ő volt az első nő, aki országúti motorkerékpárversenyeken és motokrosszversenyeken indult az Egyesült Államokban. Sportkocsiversenyzőként kezdte, majd 1960-tól 1976-ig motoros országúti versenyeken és motokrosszban indult. 2000-ben kezdett újra versenyezni a vintage motokrossz versenyeken.
Utolsó versenye 2012-ben volt. 2013-ban McGee-t úttörő motorkerékpárversenyzői karrierjéért FIM Legendának nevezték el. 2018-ban beiktatták az AMA Motorcycle Hall of Fame-be és az Off-road Motorsport Hírességek Csarnokának is tagja. Mary McGee 2024. november 27-én hunyt el mindössze egy nappal azelőtt, hogy a róla készült „Motorcycle Mary” című dokumentumfilm megjelent az ESPN YouTube-csatornáján.
Mint mindig, most is csupa mosoly és pozitivitás volt a közelmúltban kapott agyvérzése ellenére, miután visszatért a „Motorcycle Mary” című dokumentumfilm kalandjairól. Amikor az emberek azt mondják, hogy „a mosolya bevilágította a szobát”, akkor tökéletesen leírják Mary-t.
Országúti versenyzés motorkerékpárral
McGee 1957-ben vásárolta első motorkerékpárját, amikor egy barátjának el kellett adnia egy 1956-os 200 köbcentis Triumph Tiger Cubot. Akkoriban semmit sem tudott a motorkerékpárokról, de hajlandó volt tanulni, és végül beleszeretett a sportba. A Tiger Cub nem mindig indult, ezért elcserélte egy Honda C110-re, amellyel a munkahelyére, a Flint British Motors-hoz járt, ahol alkatrész-menedzsereként dolgozott.
1960-ban, amikor a kaliforniai Santa Barbarában egy Porsche Spyderrel versenyzett, az autó tulajdonosa, a cseh versenyautó-ikon Vasek Polak azt javasolta McGee férjének, hogy vegye rá a feleségét, hogy üljön motorra, hogy fejlessze autóversenyzői képességeit. Amikor a férj ezt elmondta, McGee így válaszolt: „Oké. Miért ne?”
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Egy női országúti versenyző az Egyesült Államokban új jelenség volt. McGee-t már ismerték arról, hogy kiváló autóversenyző, de az Amerikai Motorosok Szövetsége (AFM) biztos akart lenni abban, hogy két keréken is képes teljesíteni, ezért közölték vele, hogy először egy próbaversenyen kell részt vennie. Átment a meghallgatáson, és ő lett az első nő, aki országúti versenyzőként FIM-licencet szerzett az Egyesült Államokban – egy 125-ös Honda CB92-esen, rózsaszín pöttyös sisakot viselve.
1960-tól 1963-ig versenyzett motorkerékpárokkal. 1962-ben Mary minden osztályban elég pontot szerzett ahhoz, hogy 1963-ban a #20-as AFM rendszámot viselhesse a motorján. Mary 1963 őszén abbahagyta az utcai motorversenyzést, amikor a nőkre vonatkozó szabályváltozások közeledtek, bár akkoriban ő volt az egyetlen nő, aki versenyzett; ezek a szabályok azonban végül nem léptek életbe.
Dirt bike versenyzés
1963-ban egy szilveszteri partin, amelyen hollywoodi sztárok vettek részt, akik autó- és motorversenyzők voltak, McGee barátja, Steve McQueen színész azt mondta neki: „McGee, le kell szállnod arról a nyámnyila közúti motorversenyről, és ki kell jönnöd a sivatagba.”
Bobby Harris autóversenyző és kaszkadőr volt McGee mentora. A debütálására néhány hónappal később, 1963-ban került sor, amikor Harris és más híres versenyzők meggyőzték, hogy nevezzen be egy sivatagi versenyre, az AMA District 37 Endurora a kaliforniai Jawbone Canyonban.
McGee Bob Drake, Bobby Harris és Al Tinker társaságában versenyzett. A férfiak mindannyian 650 köbcentis Triumphot vezettek, míg Mary egy 1962-es CL72-es 250 köbcentis Honda Scramblerrel állt rajthoz. A férfiak azt ígérték McGee-nek, hogy a verseny könnyű lesz, de McGee úgy emlékezett később, hogy minden volt, csak nem könnyű. Nagyon kimerült és fázott a leesett hóban.
1966-ban McGee vásárolt egy 250 köbcentis CZ-t, és 1967-ig versenyzett vele, ezután elkezdett Husqvarna motorkerékpárokkal versenyezni. 1967-ben Mary elkezdte a sivatagi versenyzést a kaliforniai Baja versenyeken. McGee karrierjének csúcspontja a bajai motorversenyzés volt 1975-ben, amikor egy 250-es Husqvarnával egyedül versenyzett a Baja 500-on, megelőzve 17 kétfős csapatot.
McGee azt mondja, hogy a legnehezebb dolog, amit valaha is csinált, Baja volt. „Nagyon sivár volt, se áram, se orvos, se telefon. Percodant vittem magammal sérülés esetére, mert sérülten is motorozni kellett, hogy eljuss valahova, ahol valakinek van autója, hogy Ensenadába vagy La Pazba eljusson egy klinikára vagy vissza az Államokba. Szerencsére soha nem kellett használnom a Percodant, de többször is leszálltam a motorról.”
McGee 1976 körül fejezte be a motocross és a hosszú távú versenyzést, ami közel 30 évig tartott. 2000-ben, miután Észak-Nevadába költözött és találkozott régi motoros barátaival, vett egy 1974-es 250 köbcentis Husqvarnát, és elkezdett benevezni a női osztályban a vintage motocross versenyeken. McGee a 60 év feletti osztályban kezdte, majd néhány évvel később átment a 70 év feletti osztályba is.
McGee 2024. november 27-én, 87 éves korában halt meg a nevadai Gardnerville-ben. Halála éppen egy nappal a róla készült Motorcycle Mary című dokumentumfilm megjelenése előtt történt, amelyet megnézhetsz az ESPN YouTube-csatornáján.
Forrás: Wikipédia