HírekKultúraMotoros történelem

Ilse Thouret: a német legenda

anemetlegenda3Az 1930-as években Ilse Thouret csillaga fényesen ragyogott a motorozás egén.

Ilse jómódú német családba született, ősei francia hugenották voltak. Családja a legjobb neveltetést biztosította számára, így Ilséből rendkívül tanult, olvasott, több nyelven beszélő ifjú hölgy lett. Hamburg szerte ismert volt kitűnő tánctudásáról. De a jómódú úrilányt sokan csak úgy ismerték, mint a nőt, aki sikert sikerre halmoz a motorversenyeken.

Ilse családot alapított, házasságából két lánya született. Az almák pedig nem estek messze a fájuktól, a II. világháború után a Vespánál segédkeztek a versenyrobogók tervezésében. Ilse aktív évei alatt a DKW (“Das Kleine Wunder” – egy kis csoda) gyári motocross csapatában versenyzett. Emellett világklasszis úszó volt, valamint Ő edzette a német női vívóválogatottat az 1936-os berlini olimpiára is.

anemetlegenda1Első versenyén 1927-ben első helyet szerzett egy 750 cm3-es Maceboval. És ez csak a kezdete volt annak a sikerszériának, melyben még tíz évig része volt.  Kitartását jól példázza, hogy a legelső versenyen, amire bejelentkezett, erőszakkal távolították el a pályáról azzal az indokkal, hogy nők nem versenyezhetnek, mert számukra ez a sport túl veszélyes.

Miután végre rajthoz állhatott, hamar rájött, hogy az aszfalton körözgetés nem az ő világa, ezért döntött inkább a terepmotorozás és motokrossz mellett.  Első terepmotorja egy 600 cm3-es DKW Gespann volt, majd 1933-ban átült egy Puchra. 1934-től 1939-ig az Auto Union – DKW pilótája volt,  akikkel részt vett a Six Days Trailen is.

anemetlegenda4Ilse azonban nem csak két keréken bizonyította rátermettségét. 1938-ban Cristel Meineckével részt vett a Balkán Rallyn, melynek végén maga a görög Pál király üdvözölte őket. Egy évvel később Ilse aranyérmet kapott a motorsportban nyújtott eredményeiért, valamint a birodalom az ezüst sportmedállal is megjutalmazta.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

anemetlegenda5

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük