Lászlai Andrea: Már kiskoromban is rajongtam a lábbal hajtható motorokért
Az ismeretségi körünkben elég sok motoros volt és édesapám is imádja a motorokat: van egy 250-es MZ-je. Amikor tehette vitt vele, mert tudta: hatalmas élmény számomra.
Egyszer megkérte az egyik kollégáját, hogy vigyen el engem motorozni. Egy Suzuki GSX-F 750-el mentünk akkor, ami hatalmas élmény volt.
Annyi szerencsém van, hogy a szomszédom autós- motoros oktató. 2009-ben felajánlotta, hogy vigyem el egy körre a Yamaha Ybr 125-ös motorját. Én felültem rá fülig érő mosollyal, elindultam és egy olyan élményben volt részem amit nem lehet szavakkal leírni. Csodálatos élmény volt!
Ekkor elhatároztam, hogy ezt az élményt még érezni szeretném, így 2010-ben beiratkoztam egy autósiskolába, hogy megszerezzem a jogosítványt Ak kategóriára. Még 2010 nyarán sikeresen levizsgáztam, és onnantól kezdve egy Honda CBF 250-en motoroztam. Sajnos nem saját motor volt de sűrűn hajthattam.
2011-ben születésnapomra kaptam egy robogót, amit sajnos azon a nyáron nem sokat élvezhettem, mert elestem vele. Az esés során szilánkosra törtem a csuklóm, és egyéb horzsolásos sérüléseket szenvedtem. Semmi védőruha nem volt rajtam, amit utólag bánok, mert nagyon sok mindent megakadályozott volna.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Andi profilja
Később a baleset ellenére felültem a motorra, mert tudtam: nem szabad feladni az álmomat. Idén a barátaim gyönyörű szülinapot szerveztek számomra. Elvittek motorozni, és megízleltem milyen az egykerekezés. Egyszerűen leírhatatlan élmény volt, ahogy az a srác tartotta a motort és engem egykerekezés közben. Csodálatos élmény volt, nagyon boldog voltam.
Aztán jött a szörnyű másnap… A barátnőm felhívott, hogy mennek strandra és nem megyek-e velük. Azt mondta hogy kivisz a 125-ös motorjával, én pedig rábólintottam. Már máskor is vitt és gyönyörűen motorozott, de a strandra menet útközben az egyik kanyarban elestünk. Nagyon rossz élmény volt.
Az esés után kicsivel még nem fájt semmim, de utána elkezdett dagadni a lábam, mert beleállt a vádlimba a lábtartó. Nagyon fájt, 3 hétig alig bírtam menni, és utána derült ki, hogy bokaszalag szakadásom van. Ez után az esés után döntöttem el, hogy senki mögé nem ülök fel többet.
Azóta csak robogóval mentem, nagymotorra még nem ültem fel, mert nincsen még saját motorom. De ami késik, nem múlik. Az álmaim motorja, amit szeretnék az egy Honda CB1000RR.
Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer próbálja ki a motorozást, mert csodálatos élményeket, lehetőségeket nyújt!