HírekKultúraMotoros történelem

2020-ban 75 éves az MV Agusta – sajnos az ünneplés egyelőre elmaradt

75 éves az MV Agusta

Az olyan új MV Agusta modellek, mint például a Superveloce 800 és a Brutale 1000 RR Serie Oro limitált kiadásait, amelyek a márka tervezésének, a sebességnek és az élvonalbeli technológiának állítanak tiszteletét, azonnal felismerték az MV Agusta szellem valódi bajnokaiként a rajongók a világ minden táján.

2019-ben a Superveloce 800 Serie Oro az MV Agustát „ A lombardiai tervezés kiválóságává” tette, ami az MV Agusta DNS-ének igazi jele. Sardarov azonnal a társaság átszervezésére összpontosított, hogy a cég pénzügyileg is stabilizálódjon és folytathassa sikeres növekedési útját.

Újabb ötéves terv

Az MV Agusta új stratégiáját a nemrégiben bejelentett ötéves üzleti terv tartalmazza. Világosan megfogalmazza azt a gondolatot, hogy a márka elérhetőségét szándékoznak kibővíteni, azzal a céllal, hogy az éves értékesítési mennyiségeket 25 000 egységre növeljék. Az elkövetkező öt évben több mint 20 új modell kerül majd forgalomba.

Terveznek egy belépő szintű sorozatot, amely vonzóbb a fiatalabb közönség számára. Az Ázsia felé való terjeszkedés érdekében kisebb hengerűrtartalmú, 350 cm3-es modellek bevezetése is tervben van. Fontos partnerséget alakítottak ki 2019-ben a kínai Loncin céggel az új közepes méretű termékcsalád előállítása és forgalmazása érdekében.

75 éves az MV AgustaTimur Sardarov, az MV Agusta Motor S.p.A. vezérigazgatója az évforduló alkalmából elmondta: „Nagyon izgalmas kihívást jelent, hogy az MV Agusta élén állhatok a jelenlegi történelmi pillanatban. Nagyszerű kiváltságnak és nagy felelősségnek tartom. De visszatekintve az MV Agusta örökségére, tudom, hogy egy óriás vállán állok, és ez nagy büszkeséget és magabiztosságot jelent számomra, hogy minden nap új magasságokba törjünk. Új, innovatív technológiák beindításával, új, hihetetlen modellekkel, és olyan új piacokra terjeszkedve, amelyeken még soha nem jártunk.”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az MV Agusta 75. évfordulójának hivatalos ünnepségére Varese-ben került volna sor június 20–21-én, de sajnos a COVID-19 koronavírus világjárvány miatt elmaradt.

Még több kép a születésnapról a galériában

75 éves az MV AgustaNem úgy, mint az MV Agusta Club Hungary 15. születésnapja, amit még május 23-án, szombaton. A budapesti Szent István Bazilika előtti téren ünnepeltek meg a klub tagjai és a márka magyarországi rajongói. Az összejövetelről még az MV Agusta gyár is írt májusi hírlevelében.

Forrás: mvagusta.com, Képek: Dévai Zoltán

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük