MotorbemutatóMotorok

2. helyezést ért el a magyar Harley

harley-davidson sapka epites 2016 2A világ egyik legrangosabb motorépítő versenyében részt venni már önmagában is nagy dolog, hát még a döntősök közé bekerülni és végül megszerezni a 2. helyezést.

A Harley-Davidson Budapest által épített magyar vas nemcsak a közönségszavazatok alapján győzedelmeskedett, hanem kivívta a szakértői zsűri elismerését is.

A Battle of the Kings az a verseny, melyben a szenvedély és kreativitás által életre hívott egyedi Harley-Davidson custom bike-ok szállnak harcba egymással. 2016-ban 13 kelet-közép európai H-D márkakereskedés csapata vágott neki a küzdelemnek, mindegyik kereskedés egy gyári Harley-Davidson Iron 883 modellt kapott, hogy egy-egy remekművet alkossanak belőle. A tét, elnyerni Európa Custom King-je címet.

Az átépített vasak mindegyike a maga nemében különlegesség, a közönségszavazatok alapján a döntőbe került 5 motor közül nem volt egyszerű dolga a szakértői zsűrinek. Az első helyen álló magyar motor a szakújságírókból és motorépítőkből álló nemzetközi zsűri elismerését is kivívta, végül a 2. helyezést érte el. A H-D Szczecin csapata végzett a 3. helyen és a prágai motor nyerte el az első helyezést, ezzel továbbjutva a végső döntőbe.

A régiós döntők után pedig nincs más hátra, mint a végső megmérettetés, a június 8-12. között, Franciaországban, Biarritzben megrendezésre kerülő európai döntő, ahol eldől, hogy a 8 régió-győztes motor közül ki lesz 2016 Európa Custom King-je.harley-davidson sapka epites 2016 1harley-davidson sapka epites 2016 3

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük