fbpx

11 évesen 11% kedvezményt adunk

csam 11 szulinapJúnius 26. a Csajokamotoron.hu szuletésnapja. Ebből az alkalomból mától június 26 éjfélig 11% kedvezménnyel vásárolhatod meg termékeinket a webáruházban.

Tizenegy évvel ezelőtt, ilyenkor már nagy izgalomban voltam. Goyoval, a webmesterünkkel már január óta dolgoztunk együtt, hogy elkészülhessen Magyarország első, motoros nőknek szóló internetes oldala. Mivel én a weboldalakhoz akkor még semennyit sem értettem, csak az ötleteimet adtam, ő pedig megmondta, mi az, amit meg lehet csinálni, és mi az, amit egészen máshogy kéne.

Bevallom, a mai napig vannak vitáink, hiszen semennyire nem vagyunk egyformák. Ő férfi, én nő. Ő internet guru, én inkább papír újságokat írtam addig. Ő inkább a letisztult dizájnt szereti, én erőltetem a csajosabb dolgokat. Ő nem motorozik, én igen. De ezeken kívül is számos különbséget tudnék felsorolni. Szerintem épp azért tudunk jól együtt dolgozni, mert szinte mindenben különbözünk. Mégis, miután az ötleteinket összecsiszoljuk, mindig kisül belőle valami jó.

Tizenegy évvel ezelőtt ez a dolog még keményebb volt, hiszen akkor ismerkedtünk meg. Egy ismerősnek meséltem az ötletemről, és ő ajánlotta Goyot. Na akkor hirtelen jó sokat kellett találkoznunk, beszélhgetnünk, egyeztetnünk, mire elkészült a legelső oldal, a logó, és Goyo ellenállása ellenére belezsúfoltuk egy oldalba mindazt a rengeteg tartalmat, amit én szerettem volna, és mindazt a technikát, amit ő tudott biztosítani.

Azóta már legalább háromszor újult meg teljesen az oldal, de szinte heti szinten frissíti, fejleszti a háttérben, hogy mindig minden jól működjön, hogy mindig minden aktuális legyen. Most éppen a webáruház megújítása a terv, de mivel ez is egy jó nagy falat lesz, mindketten tologatjuk az időpontot.

 

(A cikknek még nincs vége, lapozz a következő oldalra a kedvezményhez!)

 

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x