HírekMotorokMotorozás

William G. Davidson visszavonul

William G. DavidsonVéget ér egy éra a legendagyárban, az alapító unokája, a Harley-Davidson imidzsét az utóbbi évtizedekben meghatározó vezető április végén visszavonul.

A Harley-Davidson a motorkerékpár gyártás egyik matuzsáleme. Hacsak nem számoljuk a Peugoet-t, akkor az amerikai cég a leghosszabb ideje folyamatosan működő motorgyártó. A márka nem csupán a kétkerekű járművek egy körét jelenti: egyedi stílusával és a köré épített legendával a XX., XXI. századi kultúra része lett a milwaukee-i cég, A cég történelmét az utóbbi évtizedekben nagyban meghatározta az alapító unokája, William G. Davidson.

Willie G. természetesen motorok között nőtt fel, kaliforniai tanulmányai alatt pedig beleszeretett az átépített, egyedi kétkerekűekbe. Miután végzett posztgraduális képzésével, számos autógyártónál dolgozott, ezek közül talán legnagyobb jelentőségük a Ford tervezőirodájában töltött éveknek voltak. 1963-ban tért vissza a családi hagyományokhoz: amikor felkérték egy Harley-Davidson megtervezésére, elfogadta a kihívást.

A korai években sokszor összeütközésbe került a cég felső vezetőségével, terveit, az általa meghatározott irányvonalat túlságosan radikálisnak, és nem túl praktikusnak tartották (sic!). 1969-ben, miután az AMF átvette a céget, ő lett a stilisztikáért felelős alelnök. A hetvenes években számos modellt tervezett, a legfontosabb ezek közül talán a ’71-es FX Super Glide, mely a HD első gyári custom motorja volt, egyben a cég történetének egy jelentős mérföldköve.

A sötét AMF évek 1981-ben értek véget, Willie G. tagja volt annak a 13 vezetőnek, akik összeszedték a pénzt a csődközeli helyzetbe került Harley-Davidson megvásárlására. Felelős stilisztikai vezetőként munkájával nagyban hozzájárult a Harley-Davidsonról napjainkra kialakult képhez, fontos szerepe volt a „legenda” felépítésében, s személye kapcsolatot jelentett a múlttal, a tradíciókkal.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A cég berkeiben töltött aktív munkának azonban vége, a Harley-Davidson hivatalos kiadványában jelentette be visszavonulását: Willie G. április 30-i hatállyal nyugdíjba vonul. A kapcsolata a céggel természetesen nem szakad meg, tiszteletbeli stilisztikai vezető marad, s a cég „nagyköveteként” számos motoros rendezvényen képviselni fogja a Harley-Davidsont.

Egy ilyen személyi változás okát gyakran szokták firtatni, amit az amerikai motorkerékpár-gyártás jelenlegi helyzete talán még indokoltabbá tesz. Vajon megváltozik-e a cég irányvonala, elindul-e valami a H-D-nál, átalakul-e a cég stílusa? Talán jogosak ezek a kérdések, azonban csak az idő ad választ rájuk. A tényeknél maradva azt mondhatjuk, hogy a 78 éves Willie G. 49 évnyi eredményes munka után megérdemelten élvezheti nyugdíjas éveit, a jelen és az eljövendő évek kihívásaira pedig a fiatalabb generációnak kell választ adnia.


Olvasd az eredeti webhelyen

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük