CsajokHírekMotoros divat

Viva Magenta a 2023-as év színe

Pantone az év színe 2023 Viva MagentaA Pantone decemberben bejelentette, hogy a 2023-as év színe: Viva Magenta. A márka az árnyalatot „bíborvörös tónusként írja le, amely egyensúlyt teremt a meleg és a hideg között”.

A Pantone minden évben kiemel egy színt, amely tükrözi az aktuális kultúrát, és a márka szerint a Viva Magenta egy „hibrid” árnyalat, amely a fizikai és digitális világban való létezésünket szimbolizálja.

A bejelentést minden évben nagyon várják a divatvilág szereplői, hiszen később a vásárlók minden termékben keresik az év színét. A tavalyi szín a Very Peri is így járt, a CsamShop-ban is jól fogyott a halványlila árnyalítú evolúciós póló.

Mivel a Pantone csak nemrég hirdette ki az Év színét, előfordulhat, hogy még nem találjuk meg a termékek széles skáláját ugyanebben az árnyalatban. A motorkerékpár piacon pedig talán még lassabban reagálnak a gyártók erre a trendre. Azt viszont határozottan állíthatom, hogy minden motorkerékpárnak jól áll ez a csodás szín. Csak egy jó fényezőre lesz szükségünk hozzá.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

De mi is az a Viva Magenta?

A Pantone Év színe, a Viva Magenta 18-1750 élénken és lendületesen vibrál. Ez egy természetben gyökerező árnyalat, amely a vörös családból származik, és az erő új jelét fejezi ki. A Viva Magenta bátor és rettenthetetlen, lüktető színe, melynek áradozása örömteli és optimista ünneplést tesz lehetővé, új narratívát írva.

Nézd meg, mik voltak korábban az év színei!

Az idei év színe erőteljes és erőt adó. Ez egy új, animált vörös, amely tiszta örömben gyönyörködik, kísérletezésre és gátlástalan önkifejezésre ösztönöz, felvillanyozó és határtalan árnyalat, amely kiemelkedő nyilatkozatként jelenik meg. A PANTONE 18-1750 Viva Magenta mindenkit szeretettel vár, akinek ugyanolyan életkedve és lázadó szelleme van. Ez egy merész, szellemes és mindent magába foglaló szín.

Címlapfotó: tavrox

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük