fbpx

Véres L.I.E.S. koncert

altNagy megtiszteltetésben volt részem, szerepelhettem a debreceni L.I.E.S. együttes lemezbemutató koncertjén. Igazán véres éjszaka volt…

Már hetek óta izgultam, hogy minden jól sikerüljön december 27-én, a koncerten. Persze, a próbákon sokat ötleteltünk, amikor kitaláltuk a véres jelenet koncepcióját. Azután pedig elképzeltük a „mi lenne ha” dolgokat, és szakadtunk a röhögéstől.

A legjobban attól féltem, hogy elesünk az énekessel, Nandoval, amikor ölben kivisz, miután kiszívta a véremet… De, szerencsére minden jól sikerült, a közönség tombolt, üvöltött végig a fellépés alatt. Főleg akkor, amikor ömlött a vér. Bár én nem láttam semmit, csak hallottam, ugyanis csukva volt a szemem, hiszen egy „hulla” nem nyithatja ki a szemeit csak úgy…

Az 1990. óta létező L.I.E.S. zenekar átment már tagcseréken, hosszabb-rövidebb kihagyásokon, már ami az éveket illeti, de most új albummal örvendeztetik meg a közönségüket. A jelenlegi felállást Nando Diablo, Joness, B.B. Bellringer, Attila M.ä.ä.D. és B’La El Chico alkotják.

Jóval a fellépés előtt beszélgettünk Nandoval és Joness-al az együttessel kapcsolatos dolgokról.

Edina: ─ Hogyan jött létre az új album vámpíros koncepciója?

Nando: ─ Joness-nak régóta nagy szíve vágya volt egy vámpíros dal, s megkért, hogy írjak egy olyan szöveget, amely erről szól. Ez lett a Mindent Érted című dal, az Extreme Sex albumról. Az egyik kedvencem. Aztán egyszerűen nem tudtam leállni, s egyik dalszöveg hozta a másikat, míg végül már annyi lett, hogy egy albumra való anyag ki is jött belőle. Pedig nem ez az album volt a terv, hanem az Extreme Sex trilógia befejező része, de ebbe annyira belemerültünk, hogy előrébb hoztuk. Ami érdekes, hogy nem kifejezetten “csak egy” véres vámpíros album. Minden dal a beteljesületlen szerelemről, az örök vágyakozásról szól. A véres aláfestés gyakorlatilag csak a máz a tortán – attól olyan L.I.E.S.-os, olyan betegesen szép…

Edina: ─ A dalszövegek hogyan születnek meg benned?

Nando: ─ Mint minden dalszöveg-írónál, nálam is valaminek a hatására. Volt, hogy csak húztam a gázt, és elmerengtem, ahogyan suhant velem a táj… Beugrott egy kép, s mire megérkeztem, készen volt fejemben a Cocaine Cowboy II. De volt olyan is, amikor a csajom felbaszott telefonon keresztül, hisztizett egy sort, közben elővettem egy papírt, meg egy tollat, s mire rám csapta a kagylót, nagy vonalakban megvolt a Ne Sírj, Csak Szopj című dal… Ezek után már csak az kell, hogy Joness hozza a dobozgitárt, meg egy témát péntek este a klubházba (Devils MC Debrecen klubház – szerk.), s gyakorlatilag ott összepakoljuk szerkezetileg az egészet. Ez az új album azonban más… Ebben nagyon sok helyen belepiszkált Joness, mármint szövegekbe. Én meg hagytam, végül is az Ő szívügye volt eredetileg. Ahol nagyon beteges a szófordulat, az Joness volt…

Edina: ─ Most egy kicsit térjünk át a zenei hangzásra… Miben lesz más az előző albumoktól?

Joness: ─ Az előző két anyag – a Live- és az Extreme Sex –, koncertalbumok voltak. Ez nem az! Viszont a nyers megszólalás érdekében az alapokat most is egyben játszottuk fel, de az utómunkálatokkal több időt töltöttünk, mint eddig bármikor. Tehát megszólalásában hasonló lesz az előző albumokhoz, de szerkezetében és megformálásában komoly meglepetésekre számíthattok.Még több kép a galériában!

Edina: ─ És hány szám lesz a lemezen?

Joness: ─ Hat. Nem hosszú anyag, az Extreme Sex-nél is rövidebb lesz. Tömör, lényegre törő, mint minden L.I.E.S. album. Az eddigiektől eltérően, ez minden szempontból egy téma köré épül, s az összes dal kapcsolódik egymáshoz. Régi álmunk egy koncept album, s nagyon boldoggá tesz, hogy most ilyet tudtunk készíteni.

Ajánlom másoknak is
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x