HírekKultúraMotoros zene

Véres L.I.E.S. koncert

Edina: ─ Mikor jelenik meg az anyag? Vagy teszitek elérhetővé a honlapotokon, mint az eddigieket is?

Joness: ─ 2012. első negyedévében jelenik meg az album. Azt még nem tudjuk, hogy letölthető lesz-e, vagy csak lemez formában elérhető. Szeretnénk, ha mindenkihez egészében jutna el, ha már ilyen egységes anyagot készítettünk. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk a lemezeink külső megjelenésére, már a ’94-ben megjelent Fallicus Cultus borítójával is sikerült szélsőséges indulatokat kiváltani. Az új borító talán az eddigi legszebb, leginkább az anyaghoz illeszkedő alkotás… Tényleg élmény lesz kézbe venni!

Edina: ─ Nos, az tény, hogy a Fallicus Cultus borítójára simán rá lehet biggyeszteni a 18-as karikát… A koncerteken szeretitek megjeleníteni képileg is a dalokat. Gondolok itt az El Paso táblára, a kokain szétszórására a Cocaine Cowboy című szám elején. A mostani véres jelenetünkről nem is beszélve…

Nando: ─ A L.I.E.S. mindig koncert zenekar volt, s adtunk arra, hogy valami extra is történjen a színpadon. Régen egyszerűbb volt ez is, hiszen ’93-ban, a Fallicus lemezbemutatóján elég volt, ha egy csaj meztelenül feljött a színpadra, s magához nyúlt, míg mi játszottunk… Akkor egyedülálló volt, de ez ma már annyira elcsépelt a sok motoros találkozó miatt, hogy senki sem kíváncsi rá. Cirkusz, színház kell! Anélkül nem L.I.E.S…

Edina: ─ Na igen, én például sohasem láttam értelmét az unottan vonagló picsáknak, akik néha hozzá dörgölik a mellüket az adott zenekar tagjaihoz… Egyébkén a vér és a koponya mit jelent számotokra, hogy folyamatosan visszatér szövegileg és képileg is?

Nando: ─ Mindig két végén égettük a gyertyát, méghozzá 1000 fokon, hogy még gyorsabban olvadjon… Nem halál-vágyók vagyunk, sőt! Nagyon is élvezzük az életet, ezért mindent megteszünk, hogy még inkább kihasználjuk minden percét. Ezek a dolgok is ezt hangsúlyozzák, s támasztják alá.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Edina: ─ Klipet mikor terveztek, és melyik számhoz?

Joness: ─ Nos, klipet ezekhez a dalokhoz nem igazán lehetne készíteni, mivel, mint említettük, koncept, összefüggő anyag. Koncerteken is egyben lesz bemutatva egy külön blokkban az egész album. Hogy klipet készítsünk, ahhoz szét kellene darabolni az egészet, vagy elkészíteni egy 25 perces filmet, ami bár nem volna rossz, mégis pillanatnyilag kivitelezhetetlen.

Edina: ─ Egyszer beszélgettünk arról, hogy a W.A.S.P. zeneileg és színpadilag is nagy hatással van rád…

Nando: ─ Blackie Lawless gyermekkorom nagy bálványa, ugyanúgy, mint B. Dickinson. S igen, itt jön a színpadi showra is, hiszen mind a két banda használ plusz látványelemeket, tehát nem lehet véletlen, hogy ez átragadt rám. Visszatérve a W.A.S.P.-hoz, a KFD albumuk nagyon tetszett! Magával ragadott a lendülete, az agresszivitása, a beteges mondanivalója. Akkor még nagyon az elején jártunk az új anyagnak, s azt hittem, a KFD indította el bennem az egészet. Mára azonban, így készen hallgatva a számokat, rá kellett jönnöm, hogy ezek a dalok mindig is itt voltak bennünk, csak kellett valamilyen hatás, ami a felszínre hozza őket.altaltaltaltaltaltaltaltalt

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük